Szerző: Gálffy Csaba

2013. február 1. 12:31

Nem lesz a Java EE 7 része a JCache

Nem kerül be a Java következő nagyvállalati kiadásába a gyorsítótárazást szabványosító JCache, jelentették be a projekt vezetői. A fejlesztés továbbra is gőzerővel folyik.

Lemondtak a Java Enterprise Edition 7-es verziójába való bekerülésről a JCache (JSR 107) projekttel foglalkozó fejlesztők - jelentette be Brian Oliver, a specifikációs csapat társvezetője. Ennek oka, hogy nemrég néhány kulcsfontosságú határidőt is elmulasztottak, az okok között személyes és szervezeti problémák is állnak. Greg Luck, a projekt másik társvezetője szerint a folyamat február és október között az Oracle jogi osztályának akadékoskodása miatt állt le, az elvesztegetett időt pedig később nem sikerült bepótolni.

Fontosabb azonban az eredmény, hogy a szoftver már biztosan lekéste a Java EE7 kiadási ablakát, így leghamarabb a Java EE 8-as verziójában jelenhet meg hivatalosan. Oliver levele szerint ettől függetlenül a fejlesztés a korábban megszokott tempóban folytatódik a jövőben is, így várhatóan az EE 7 kiadása után nem sokkal a specifikáció, a referenciaimplementáció és a nyílt forráskódú, gyakorlatban használható implementáció, a JCache is készen áll majd.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Java Specification Request 107 még 2001-ben, az Oracle javaslatára született meg, célja szabványosítani azokat a módszereket, ahogyan a Java alkalmazások ideiglenes adataikat tárolják. Hivatalos leírása szerint a JSR 107 API-kat és szemantikát specifikál a memóriában tárolt Java objektumok létrehozásához, megosztott eléréséhez, spoolinghoz, konzisztenciaellenőrzéshez és invalidáláshoz, akár több Java virtuális gép között is.

A szabványtervezet kidolgozása még 2001-ben hivatalosa zöld utat kapott, 2005-ig azonban nagyon kevés fejlődést mutatott. A tervezetre azonban idővel egyre több figyelem fordult, ahogy a gyorsítótárazás és az ideiglenes tárolás egyre fontosabbá vált, néhány éve pedig teljes sebességgel zajlik a munka a JSR 107-en. A haladást azonban megnehezítette, hogy a problémával minden cég saját hatáskörben foglalkozott már, részmegoldásokat szinte minden nagyobb szoftvercég fejlesztett, ezekre tekintettel kellett lenni a specifikáció szövegezésénél. A JSR 107-es specifikációt egyébként már többen támogatásukról biztosították, a Terracotta Ehcache, az Oracle Coherence, a JBoss Infinispan, az IBM ExtremeScale és számos egyéb cég terméke is implementálni fogja majd.

A készítőkkel egy éve készített rövid interjú itt olvasható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról