Szerző: Vörös Péter

2000. szeptember 7. 19:55

A Samsung szerint továbbra is erős marad a chip kereslet

A Samsung Electronics szerint az évi 30 milliárd $-os memória chip piacon még legalább két évig tart a hiány - ezzel cáfolva azokat az aggodalmakat miszerint közeledik a túlkínálat, amely a világ legnagyobb memória chip gyártójának részvényeit 20%-kal csökkentette az utóbbi két hét során.

Lee Yoon Woo, a Samsung félvezető részlegének elnöke szerint a lassuló amerikai PC keresletet ellensúlyozni fogja a digitális kamerákban, TV-kben és videólemez lejátszókban használt DRAM chip-ek emelkedő kereslete. Lee szerint az Internet piac és a digitális média termékek 2002-ig DRAM hiányt fognak okozni.

A Samsung az idén összesen 5,2 milliárd $-t fektet be, 2001-től 2003-ig pedig 3,6 milliárd $-t fektet be új létesítményekbe. A cég előrejelzései szerint a chip-pel kapcsolatos forgalom idén 13 milliárd $ lesz, 2005-ben pedig 30 milliárd $.

A Samsung a várt memória chip hiány miatt kezdi el a termelést 10. gyárában és még szeptemberben elkezdik a 11. gyár építését. A legújabb létesítményben 12"-os lapkákat használnak majd, a termelés jövő év második felében indul majd be. (Jelenleg szinte az összes chipgyártó 8"-os lapkákat használ, a nagyobb lapkák egyben nagyobb kapacitást is jelentenek.)

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.