:

Szerző: Koi Tamás

2012. november 23. 15:17

Xbox TV-n dolgozhat a Microsoft

Tévékészülékre köthető, a játékkonzolokkal rokon set-top boxot tervez piacra dobni a Microsoft jövőre, állítják a céghez közel álló források. A cég célja a minél szélesebb tartalomkínálat biztosítása a jelenleginél lényegesen jobban skálázható új generációs Xbox-architektúra segítségével.

Kifejezetten multimédiás tartalomfogyasztásra fókuszáló Xbox konzolt kíván piacra dobni jövőre a Microsoft, írja a The Verge több, a céghez közel álló névtelen forrásra hivatkozva. Az újdonság a 2013-ban megjelenő új Xbox-portfólió szerves része lesz majd, illetve a leírások alapján felfogható egyfajta korlátozott képességű Xboxnak, mellyel a redmondi cég célja, hogy a tartalomszolgáltatói piacon is erősebb pozíciókat szerezzen magának.

Az új Microsoft konzolok várhatóan a jövő évi karácsonyi szezonra kerülhetnek a boltok polcaira, a kínálatban a jelenlegi Xbox 360 utódjának számító, teljes értékű otthoni konzolgép, illetve annak feltételezhetően egy-két variánsa, valamint az olcsóbb, multimédiás beltéri egységként funkcionáló Xbox szerepelhet majd. Az eszköz a Verge értesülései szerint a Windows 8 alapfunkcióit tartalmazza majd, és a multimédiás tartalomfogyasztás mellett elsősorban az alkalmi játékosoknak szánt címeket futtathatja.

A platformra az Xbox Live szolgáltatás részeként eddig is bőséges médiatartalom-választék vált elérhetővé, így például régiótól függően beépült a rendszerbe az Xbox Music és Xbox Video, emellett a Microsoft több tartalomtulajdonossal és over the top szolgáltatással is megállapodást kötött. A legnagyobb tartalomkínálattal rendelkező észak-amerikai régióban jelen van a platformon a Hulu, a Netflix, a last.fm vagy az ESPN. Más országokban a lokális tartalmak közt megjelennek a BBC, a ZDF, a Canal+ vagy a Sky Go on-demand tartalmai.

Még nem tudni, mit tud a hardver

A hardverrel kapcsolatban - akárcsak az Xbox 360 utódja esetében - semmilyen részlet nem áll rendelkezésre, pusztán annyit lehet tudni, hogy a Microsoft egy olyan beltéri egységet képzel el, mely készenléti állapotból egy-két másodpercen belül üzemkész állapotba kerül (egy Xbox 360 játék nagyjából egy perc alatt indul el a konzolt kikapcsolt állapotból).

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az új Xbox architektúra az eddig kiszivárgott információk szerint jóval skálázhatóbb lesz, mint a kurrens rendszer, ami azt jelenti, hogy a Microsoft árban és funkciókat tekintve is jobban szegmentálhatja a termékcsaládot. Ez széles szolgáltatáspalettát kínáló, alapvetően eltérő célokra használható Xbox termékkínálatot eredményezhet a jövő évi karácsonyi szezonra.

A Microsoft már a mostani Xbox 360 konzolgenerációnál is igyekezett legalább ár szerint differenciálni a különböző modelleket, a 2005-ben piacra került első két változat (Core, Premium) után érkezett a kisebb, illetve nagyobb háttértárral ellátott Xbox 360 Arcade és Elite, később pedig az Xbox 360 4 GB és 250 GB Edition. Ezek a konzolok ugyanakkor jóformán csak a háttértár méretében, és bizonyos külső jegyekben különböztek egymástól.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.