Szerző: Bodnár Ádám

2012. október 16. 12:16

Kisvállalati konvergens infrastruktúra a NetApp és a Cisco tálalásában

A héten zajló VMworld konferencián mutatkozott be a NetApp és a Cisco közös fejlesztésű konvergens infrastruktúrája kis- és középvállalatok számára. Az ExpressPod lényegében egy kisebb és olcsóbb FlexPod, amely bármilyen hypervisorral és felügyeleti környezettel használható.

Még 2010-ben állt össze a NetApp, a Cisco és a VMware, hogy komplett virtualizált IT-infrastruktúrát kínálhasson az ügyfelek számára, beleértve a szervereket, tárolókat, hálózati eszközöket, virtualizációs és felügyeleti szoftvereket. Mindez a Cisco Unified Computing System szervereit és Nexus kapcsolóit, a NetApp FAS tárolóit, valamint a VMware vSphere virtualizációs platform együttesét jelenti.

A FlexPod fantázianevű rendszereket több ezer felhasználós szervezetekre méretezték a cégek, de még az idén tavasszal bemutatott legkisebb kivitel is 500-1000 fő kiszolgálására alkalmas, és elsősorban nagyvállalatok helyi fiókirodáira pozicionálják. A cégek azonban úgy látták, a közép- és kisvállalatok részéről is van érdeklődés ilyen architektúrára, az előre integrált, könnyen üzembe állítható, építőkocka-szerűen bővíthető virtualizált vállalati IT-infrastruktúra koncepciója pedig különösen találhat ezeknél a szervezeteknél, amelyek nem rendelkeznek akkora informatikai kompetenciával. Nekik készült a FlexPod kisebb és olcsóbb változata, az ExpressPod.

Az ExpressPod rendszerek a FlexPodokhoz hasonlóan Cisco UCS C-sorozatú szervereket tartalmaznak NetApp FAS2220 vagy FAS2240 tárolók társaságában, a hálózati stacket pedig a Cisco Nexus 3048 switchek biztosítják. A NetApp FAS220 a cég egyik belépő szintű tárolója, 12 belső meghajtót és legfeljebb 144 külsőt támogat bővítőkeretben, maximális kapacitása 180 terabájt lehet. A FAS2240 24 belső meghajtót és 144 külsőt képes kezelni, ez a modell azonban 432 terabájtig is skálázódik. A két tároló közötti különbség, hogy míg az előbbi iSCSI, NFS és CIFS protokollokat támogat, utóbbi már Fibre Channelt is.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Novemberből lesznek elérhetők az ExpressPodok azoknál a partnereknél, amelyek a FlexPodokat is értékesítik, világszerte már közel 700 ilyen van, derül ki a cégek közleményéből. Kezdetben kétféle konfigurációban rendelhető az integrált rendszer, az egyikben két UCS C220 M3 rack szerver van egy FAS2220 tároló és egy Nexus 3048 switch társaságában, a másikban pedig négy szerver és egy FAS2240 tároló kapott helyet. Értelemszerűen utóbbi nagyobb teljesítményű és kapacitású, drágább kivitel, amelyet nagyobb cégek igényeire szabtak.

A FlexPodoktól eltérően az ExpressPodok nem kötődnek a VMware-hez, a hypervisor és a felügyeleti platform kiválasztását az ügyfélre bízzák a cégek - VMware ESX, Microsoft Hyper-V és Citrix XenServer egyaránt támogatott.

Egy ilyen konvergens infrastruktúra bevezetésénél a legfontosabb feladat a méretezés, a rendszer illesztése a meglevő környezetbe és az adatok, alkalmazások migrációja, de Magyarországon több partner, például a Nextira, az S&T Consulting és a 99999 is felkészült a FlexPod és ExpressPod rendszerek értékesítésére, mondta el a HWSW-nek Radvánszki Gábor, a NetApp termékek hazai disztribúcióját végző Arrow ECS üzletágvezetője.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról