Szerző: Bodnár Ádám

2012. október 10. 10:11

Windows 8-as hibrid PC-ket mutatott be a Lenovo

Nem kevesebb mint négy új PC-t mutatott be a Lenovo, amelyek a Windows 8-cal együtt érkeznek piacra október végén. Az új modellek közül három kimondottan lakossági felhasználására készült, egyikük pedig az üzleti ThinkPad családot erősíti.

Az érintéssel is jól vezérelhető Windows 8-cal együtt számos olyan készülék érkezik a piacra, amelyek érintőképernyővel rendelkeznek, de leválasztható billentyűzet is tartozik hozzájuk. A termékkategória valójában nem új, a tabletkorszak hajnalán, az ezredforuló környékén a HP tc1000 pont ilyen felépítésű volt, azonban a Windows XP Tablet PC Editiont futtató gép nem tudott tömegtermékké válni.

Feltehetően most más lesz a helyzet, ami egyfelől a Windows 8 (RT) kialakításának köszönhető, másrészt pedig annak, hogy az Apple az iPad révén hétköznapivá tette a tableteket, ma már sokkal kevesebb embernek kell megmagyarázni, hogy pontosan mik ezek a készülékek, mire jók és hogyan kell őket használni. A PC-gyártók egymás sarkára taposva fogják piacra dobni windowsos tabletjeiket október végén, ebbe a sorba áll be a Lenovo is.

A vállalat négy új modellt jelentett be tegnap, közülük három az Idea családba tartozik. Az IdeaPad Yoga két kivitelben készül, a 13 hüvelykes változatban Ivy Bridge generációs Core i5 vagy Core i7 processzor található, legfeljebb 8 gigabájt memória és 256 gigabájtos SSD. A 13,3 hüvelykes IPS paneles érintőkijelző felbontása 1600x900 pixel - a megjelenítőt vissza lehet hajtani a billentyűzetre, így a Yogát akár tabletként is lehet használni, bár 16,9 milliméteres vastagsága és 1,5 kilogrammot meghaladó tömege miatt aligha lesz kényelmes sokáig kézben tartani. A vállalat szerint a Yoga 13 egy feltöltéssel 8 órát is működik.

Azok számára, akik többször szeretnék a gépüket tablet formátumban használni, és ezért hajlandóak kompromisszumot kötni a teljesítmény terén, a Yoga 11-et ajánlja a vállalat. Ennek a Windows RT operációs rendszert futtató modellnek az érintőkijelzője 11,6 hüvelykes és1366x768 pixel felbontású, a hardvere pedig NVIDIA Tegra 3 chip köré épül, amelyet 2 gigabájt RAM és 64 gigabájtos flash háttértár egészít ki. A Yoga 11-et már kényelmesebb lesz a billentyűzetre visszahajtott megjelenítővel használni, mivel 15,6 milliméter vastag és 1,26 kilogrammot nyom. A Lenovo azt ígéri, az USB 2.0 porttal és kártyaolvasóval ellátott gép egy feltöltéssel 13 órán keresztül is működik.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A kétmagos, Clover Trail kódnevű Atomra épül az IdeaTab Lynx, amely egy leválasztható billentyűzetes hibrid tablet. A 11,6 hüvelykes IPS paneles gépben 2 gigabájt RAM és kiviteltől függően 32 vagy 64 gigabájt flash háttértár található, kívül pedig microUSB- és microHDMI-csatlakozó, valamint microSD kártyahely. Az ASUS Transformer gépeihez hasonlóan a billentyűzetben is van akkumulátor, amely a 8 órás működési időt meg tudja duplázni, így akár 16 órát is távol maradhat a konnektortól, aki ezzel a géppel akar dolgozni vagy szórakozni. Maga a tablet 9,5 milliméter vékony és 634 grammot nyom mindössze, a billentyűzet az akkuidővel együtt a tömeget is megduplázza körülbelül. A klaviatúra egyébként a vállalat laptopjain megszokott AccuType típus, amelynek oldalán két teljes értékű USB 2.0 port is helyet kap.

Az üzleti felhasználókat, elsősorban a kisvállalatokat célozza a ThinkPad Edge Twist, amely kivitelében a Yogára hasonlít, méretében pedig a Yoga 13 és Yoga 11 közé illeszkedik. A gép 12,5 hüvelykes IPS érintőpanellel rendelkezik, amelyet vissza lehet hajtani a billentyűzetre ha kell. A Twistben Core i5 vagy i7 processzor lehet, legfeljebb 8 gigabájt RAM és 128 gigabájtos SSD mellett hagyományos merevlemez is elérhető, akár 500 gigabájtos kivitelben is. Hogy mitől vállalati ez a gép? A ThinkPadekre jellemző formavilág mellett rendelkezik teljes értékű Ethernet-csatlakozóval, TPM chippel, mini DisplayPort-kimenettel. Emellett USB 3.0 portok, HDMI-csatlakozó is található rajta, felárért pedig 3G-modemmel is rendelhető. 1,57 kilogrammos tömegével a Twist a kategória nehezebbjei közé tartozik, akkumulátoros üzemideje 7 óra a Lenovo szerint.

A Yoga 13 és az Edge Twist gépek október végén kerülnek a boltokba, a Windows 8 megjelenésével egyszerre, a Yoga 11 és a Lynx pedig decembertől kapható. A Yoga 13 induló ára 1099 dollár lesz, a Yoga 11-ért 799 dollárt kell fizetni. A bemutatott gépek közül a legolcsóbb az IdeaTab Lynx, amely 599 dollárba kerül, ennyiért azonban csak a tabletet kapja meg a vásárló, a beépített akkumulátort tartalmazó, USB-portokkal ellátott dokkoló billentyűzet további 149 dollárral terheli meg a családi kasszát. A ThinkPad Edge Twist ára 849 dollártól kezdődik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról