:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. augusztus 24. 09:40

A céges mobilok közel felét nem védi biztonsági szoftver

A július utolsó péntekjén tartott Sysadmin Day látogatói körében végzett felmérést a NETASQ és az F-Secure hazai képviselete, amelyből kiderült: a céges okostelefonok és tabletek közel felét nem védi külön biztonsági szoftver a kártevőktől vagy az illetéktelen hozzáférésektől.

A kérdőíves felmérésben 180 rendszergazda vett részt, akik összesen mintegy 75 ezer számítógépet felügyelnek. A rendszergazdák által menedzselt vállalatok 30 százalékánál legalább minden második ember használ okostelefont vagy táblagépet, 55 százaléknál csak 25 százalék alatti a mobil eszközök penetrációja, míg 15 százalék arról számolt be, hogy a cégnél kifejezetten tiltott az ilyen eszközök használata. A cégek több mint felénél megengedett az, hogy a munkavállaló saját eszközét integrálja a céges környezetbe, így például saját okostelefonjáról férhet hozzá a hálózathoz, illetve a vállalati levelezést is beállíthatja rajta. A megkérdezettek arra számítanak, hogy a következő 12 hónapon belül a vállalatok közel felénél már legalább minden második munkavállaló használ majd okostelefont vagy tabletet munkája során.

A Sysadmin Dayen megkérdezett rendszergazdák által menedzselt okostelefonok 68 százaléka Androidot futtat, a második legnépszerűbb operációs rendszer céges környezetben az iOS (19%), harmadik helyen a Windows-alapú operációs rendszert használó termékek végeztek 7%-kal, míg a megkérdezett rendszergazdák mindössze 6%-a kezel BlackBerry OS-t futtató készüléket. A közleményben említett platformok közül hiányzik a Symbian, azonban a válaszadó rendszergazdák közül ezt senki sem említette az "egyéb" rovatban.

Kérdőívet töltő szakemberek a Sysadmin Dayen

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az okostelefonok 77 százalékáról a felhasználók csak céges emailekhez és naptárakhoz férhet hozzá, ám közel negyedükről vállalati dokumentumokat is el lehet érni, 9 százalékukról pedig belső adatbázisokba, 7 százalékkal akár ügyviteli rendszerekbe is bejuthatnak a felhasználók. A megkérdezettek 44 százaléka semmilyen biztonsági szoftvert nem használ a rábízott mobil készülékeken, derül ki a felmérésből: 30 százalék azért, mert a vállalat nem szabályozza a mobil eszközök használatát, 14 százalék pedig azért, mert a cég biztonságilag nem tartja indokoltnak azok alkalmazását. Érdemes megjegyezni, hogy a modern okostelefonos platformok külön szoftver nélkül is képesek az adatokat jelszóval védeni, a telefonon tárolt tartalmat titkosítani, illetve azokat távolról törölni.

A mobil eszközök biztonságának hanyagolása feltehetően annak az oka, hogy a cégekben még nem tudatosultak a kockázatok. A Sysadmin Dayt meglátogató üzemeltetési szakemberek közül a legtöbben a vírusfertőzéstől, vagy a hálózati támadástól, illetve egy esetleges célzott külső támadástól tartanak leginkább. Harmadik helyre került az adatvesztés, a szándékos vagy véletlen adattörlésből származó károk, míg a manapság számos vitát gerjesztő felhő szolgáltatások biztonsága csupán a negyedik helyen szerepel. Az okostelefonok és táblagépek jelentette biztonsági kockázatok pedig még valószínűleg nem tudatosultak, a felsorolt veszélyek közül ezek aggasztják a legkevésbé a rendszergazdákat.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.