HWSW

Ingyen is nézhetőek a Sziget koncertjei

A jubileumi, huszadik Sziget Fesztivál több egyéb mellett azért is emlékezetes lehet, mert a fesztivál programjának kiemelt felhozatalának egy része a YouTube-on is követhető élőben, illetve később vissza is nézhető.

A válogatott program a Sziget hivatalos YouTube-csatornáján keresztül a világ bármely pontjáról követhető. Sőt, mobilról is elérhető, így ha valaki véletlenül elkallódna a tömegben, vagy nem érne át egyik helyszínről a másikra kezdésre, akkor akár kint a fesztiválterületen is belenézhet a közvetítésbe. Nemzetközi viszonylatban ez nem számít újdonságnak, Magyarországon viszont ez az első ilyen rendezvény, ami élőben követhető.

Idősebbek is elkezdhetik

A közvetítés a Sziget első napján, augusztus 8-án kezdődik, a streamet a fesztivál hivatalos YouTube-csatornáján, a youtube.com/szigetofficial [1]oldalon lehet elérni. A Nagyszínpad, az OTP Bank Világzenei Party Nagyszínpad és az A38 Színpad műsorából összeállított élő közvetítés a fesztivál végéig minden nap délután 3 órától késő éjszakáig lesz látható, olyan sztárokkal mint a Placebo, a SUM41, a Hurts, a Deus és a Tankcsapda.

A közvetítést ismétlik, hogy fesztiválról a más időzónákban élők se maradjanak le. A koncertek legjobb pillanatai pedig a fesztivál után még további 3 hónapig megtekinthetőek lesznek YouTube-on. A Sziget mellett a videomegosztó kínálatában több másik fesztivál is fellelhető, a YouTube a világ legrangosabb fesztiváljait közvetíti, az internetezők élőben követhették többek között a belga Tomorrowlandet, a spanyol Sonart és az amerikai Coachellát is. A fesztiválok mellett koncertek is futnak, a 2011-es Coldplay-koncertet például a YouTube-on keresztül 19 millióan néztek élőben. A videomegosztó ilyen és hasonló akciókkal erősíti azt a képet, miszerint a XXI. század televíziója már a YouTube. Igaz idén az olimpia még messziről elkerülte a YouTube-ot, de ennek valószínűleg már csupán az az oka, hogy az amerikai NBC tévétársaság az USA-ban kizárólagos szerződéssel rendelkezik 2020-ig az ötkarikás játékok közvetítésére.

Készpénzmentesség rendes bankkártyával

A Sziget Fesztivál kapcsán pedig érdemes még egy fontos részletet megjegyezni, az OTP Bank főszponzorként való megjelenésével párhuzamosan a tavaly megszokott készpénzmentes fizetési modell tovább fejlődik. A szokásos belső használatú Metapay-kártyák mellett idén bármilyen MasterCard PayPass rendszerű bankkártyával ki lehet egyenlíteni a betevő fröccs, fény vagy lángos árát. Ez azt jelenti, hogy aki rendelkezik akár az OTP, akár bármely más pénzintézet által kibocsátott PayPass-kártyával, annak nem kell bíbelődnie a Metapay-kártya kiváltásával, nem kell feltöltenie az egyenlegét és a fesztivál végén nem is kell bajlódnia az elektronikus utalvány egyenlegén maradt pénz visszaváltásával.

xCserébe viszont az elhagyott kártya pótlása a helyszínen nem lehetséges, illetve nem is ingyenes. Bankonként változó, de általában darabonként 3000 forintba kerül egy új PayPass-matrica, a Maestro- és MasterCard-kártyák pedig díjcsomagtól függően még több költséget jelenthetnek a letiltással és az újrakészítéssel együtt. A bulizás előtt mindenképp érdemes a PayPass-limiteket ellenőrizni, beállítani egy olyan határt, amit akkor sem sajnálnánk, ha a kártya esetleg elveszik és valaki megtalálja és sörré konvertálja a rajta található összeget. A nagy formátumú kártya helyett talán érdemesebb a matricát választani és azt egy biztos felületre felragasztva hordani.

Mivel idén a Vodafone nem támogatója a rendezvénynek, ezért a tavalyi okostelefonos NFC-s pilot tudomásunk szerint nem folytatódik publikus szinten. A fesztivál augusztus 6-tól 13-ig tart majd. [2]

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://youtube.com/szigetofficial
[2] http://sziget.hu/fesztival
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/48821/youtube-sziget-koncert-ingyen-fesztival-stream-otp-paypass.html
Író: Dojcsák Dániel (dojcsak.daniel kukac hwsw.hu)
Dátum: 2012. augusztus 02. 09:49
Rovat: web