:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. július 25. 12:45

Könnyebb a hibakeresés az új NetBeansszel

Megérkezett az Oracle vezetésével fejlesztett nyílt forrású fejlesztői környezet legújabb verziója. A NetBeans 7.2 a hatékonyabb kódírásra és a sebességre koncentrál. Támogatott a PHP 5.4 is végre.

Több mint fél év telt el a Netbeans 7.1 óta, a közösség menetrend szerint kiadta a nyílt forrású fejlesztői környezet legújabb verzióját. A kiadási jegyzék szerint a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a sebességre, ennek érdekében nem csak felgyorsították a projektek szkennelését, hanem végre lehetővé tették ennek a folyamatnak a háttérben futtatását is, így ez nem akasztja meg az IDE használatát, a tényleges munkát. A szoftver elindításának ideje is csökkent, állítólag 10 százalékkal rövidebb idő alatt töltődik be a NetBeans 7.2 mint a januárban megjelent 7.1. A távoli fájlrendszerek kezelésén is gyorsítottak az IDE fejlesztői.

A NetBeans-felhasználók a sebességnövekedés mellett olyan újdonságoknak örülhetnek még mint a teljes FundBugs-integráció. A nyílt forrású, LGPL licenc alatt elérhető FindBugs egy olyan, statikus elemzésen alapuló rendszer, amely Java szoftverekben hivatott a gyakori hibák kiszűrésére pusztán a kód vizsgálatával, a program elindítása nélkül. Ezzel a módszerrel már a fejlesztés kezdeti stádiumában is kiszűrhetők bizonyos típusú hibák. A több mint kétmilliószor letöltött FindBugsnak egyébként éppen a hetekben jelent meg a 2.0 verziója.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A szerkesztő is fejlődött, újak a könyvjelző-nézetek, a keresőmező automatikus szövegkiegészítéssel ("autocomplete") gazdagodott és a fanézetet is lehet egyszerűsíteni az áttekinthetőség érdekében. Új technológiák támogatása is bekerült a NetBeansbe, ezek közül talán a legérdekesebb a PHP 5.4, a CSS3, a Groovy 1.8.6, a Maven 3.0.4, illetve a C++11. A Javát kifinomult audiovizuális képességekkel beoltó JavaFX-nek már a 2.1.1-es verziójával is együttműködik az új NetBeans. Kimaradt viszont a korábban ígért JavaScript-támogatás, amelyet most a 7.3-ba ígérnek a fejlesztők.

Amint az ismert, a NetBeans csak az egyik az Oracle által támogatott fejlesztői környezetek közül. A nyílt forrású IDE mellett a vállalat kínálatában megtalálható a JDeveloper is, amely kimondottan az Oracle környezetben fejlesztett vállalati alkalmazások létrehozását célozza. A több nyelvet is támogató (Java, JavaFX, PHP, Groovy, C, C++, Fortran) NetBeans fut a legtöbb elterjedt asztali operációs rendszeren (Windows, Linux, OS X, Solaris), és letölthető innen. Az újdonságokat részletesen taglaló kiadási jegyzék itt érhető el.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról