:

Szerző: Koi Tamás

2012. július 16. 14:44

Siralmas eladásokat produkál a Lumia 900

Finoman szólva sem tekinthető sikertörténetnek a Nokia új zászlóshajójának, a Lumia 900-nak a tengerentúli szereplése. A finn gyártó bevallottan ettől az újdonságtól várt volna áttörést Észak-Amerikában, az értékesítés azonban piackutatók szerint siralmasan alakul.

Rendkívül rosszul teljesít az Egyesült Államokban a Nokia pár hónapja bemutatott csúcskategóriás okostelefonja, a Lumia 900, derül ki több piackutató egymással rímelő becsléseiből. A készülék marketingjébe hiába ölt tehát dollár százmilliókat a Microsoft és a Nokia, az amerikai piac meghódításához, az iPhone és Samsung Galaxy hegemónia feloldásához ez is kevés volt. Az AT&T most bejelentette, hogy megfelezi a készülék árát, szakértők szerint azonban ezt a döntést jóval korábban kellett volna meghozni.

A comScore és a Nielsen összesített negyedéves becslései szerint az amerikai okostelefonok felhasználási adatai szerint nagyjából 4-4,5 százalékos részesedéssel képviselteti magát a Windows platform, ráadásul ezen belül csak mintegy 1,3 százalékot hasított ki magának a Windows Phone a teljes tortából. A gyártókra lebontva ebből nagyjából 0,3 százalék származik a Nokiától, 0,5-0,5 százalék pedig a Samsung-HTC párostól. A teljes amerikai okostelefon felhasználói bázist alapul véve (ez mintegy 110 millió okostelefont jelent) négy hónap alatt a Nokia megközelítőleg 300-500 ezer Lumia okostelefonon adhatott túl, ennyi készüléket lát a felhasználók kezében a két piackutató.

A Lumia 900, a Nokia nagy tengerentúli reménysége április elején, húsvét vasárnap debütált Észak-Amerikában, az AT&T-nél. A mobilszolgáltató már korábban világossá tette, hogy a Nokia Lumia 900 debütálását soha nem tapasztalt hírverés övezi majd, a felhajtás pedig akkora lesz, amekkorát még az iPhone érkezésekor sem tapasztaltak az amerikaiak. Nem hivatalos információk szerint a mobilszolgáltató közel 150 millió dolláros (napi árfolyamon átszámolva 33,8 milliárd forintos) marketingbüdzsével támogatja a telefon premierjét, bár ezt az összeget szakértők erősen túlzónak titulálták.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AT&T azóta sem közölt eladási adatokat, a cég ugyanakkor a hétvégén bejelentette, hogy megfelezi a készülék fogyasztói árát, így az eredetileg 99 dollárba kerülő telefonért eztán csak 49 dollárt kell majd fizetni, két év hűségidő vállalásával. Piacelemzők már a kezdeti, 99 dolláros fogyasztói árat is sokallták a Nokia helyzetében, az AT&T ugyanakkor hangsúlyozta, a mostani árcsökkentés a normál árképzés része, vagyis független attól, hogy a készülék eladásai hogyan alakultak eddig.

Az eladások stagnálását csak tetézi a Windows Phone 8 frissítési stratégiával kapcsolatos fiaskó is. A június második felében zajlott Windows Phone Developer Summiten elhangzottak alapján többek közt kiderült, hogy egyetlen, jelenleg piacon lévő Lumia okostelefonra - így az alig pár hónapos csúcsmodellre - sem lesz telepíthető az új verzió. A Microsoft ugyanakkor kiad majd egy köztes változatot a kurrens készülékekre (ez lesz a Windows Phone 7.8), ami a Lumia 900 mellett a 800-as, 710-es és 610-es modellekkel is kompatibilis lesz. Ez néhány, hardverspecifikus változástól eltekintve magába foglalja az összes fontos újítást, amit a Windows Phone 8 kínál a felhasználóknak.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.