Szerző: Koi Tamás

2012. július 11. 10:01

Négy éven belül kihalnak a plazmatévék

Az egyre bővülő tartalomkínálat és a csökkenő árak ellenére idén minden valószínűség szerint visszaesés lesz a tévékészülékek globális piacán. A forgalom piackutatók szerint 2014-ben lendülhet fel számottevően újra, a technológiai változásoknak pedig áldozata is lesz.

Az előrejelzések szerint idén nagyjából 245 millió tévékészüléket szállíthatnak világszerte a gyártók, vagyis a piac a 2011-es stagnáláshoz képest is visszaesést lesz kénytelen elkönyvelni - derül ki a DisplaySearch legfrissebb prognózisából. A kutatócég szerint a visszaesés elsősorban a lassabb áreróziós hatásnak és az európai és ázsiai térség csökkenő vásárlóerejének köszönhető. A technológiai lebontást tekintve továbbra is az LCD hódít, olyannyira, hogy 2016-ra gyakorlatilag minden eltűnik mellőle, beleértve a lapostévé-korszakot kvázi bevezető plazmát is.

Az árak csökkenése a DisplaySearch szerint 2012-ben lényegesen lelassult a korábbi évekhez képest, így a kutatócég átlagosan 4 százalékos átlagos árcsökkenéssel kalkulál, szemben a tavalyi 6 és a tavalyelőtti 10 százalékkal. A cég úgy látja, hogy a forgalomra ható további tényező lehet, hogy a digitális átállás több kulcspiacon sikerrel lezajlott, a vásárlók ezekben az országokban zömében már lecserélték a tévékészülékeiket olyan típusokra, mellyel a digitális földfelszíni sugárzású adásokat is fogni lehet.


Forrás: DisplaySearch

A különböző technológiai megoldások közül továbbra is az LCD hódít, azon belül is a LED-háttérvilágítású panelekkel szerelt tévékészülékek forgalma bővülhet számottevően. Az előrejelzés szerint az idén szállított tévékészülékek 88 százaléka LCD-panelt tartalmaz majd, 2015-re az arány eléri a 97 százalékot. A DisplaySearch kalkulációi szerint az LCD-k egy évvel később, 2016-ban gyakorlatilag minden más technológiát kiszorítanak a piacról, beleértve a nagyobb méretekben ár/érték arányukat tekintve egyre kevésbé versenyképes plazmatévéket, melyek ebben az időszakban teljesen eltűnhetnek a gyártók kínálatából.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A kutatócég rövid távon nem jósol átütő sikert az idei évben szárnyait bontogató OLED-technológiának, mely a jövőre kezdődő lassú növekedést követően alig néhány százaléknyi részesedést tud majd kihasítani magának a tortából. Az OLED-alapú szettek széles körű elterjedését egyelőre a szerves alapú panelek lényegesen magasabb gyártási költéséből eredő, jelentősen magasabb fogyasztói ár fogja vissza és ez így lesz várhatóan még hosszú évekig.

A lassú rajt után és a továbbra is szűkös tartalomkínálat dacára a 3D-s tévékészülékek forgalma jelentősen nőtt, a térhatású kép megjelenítésére alkalmas kijelzők forgalma a teljes volumen közel harmadát teszi ki több régióban is. Ennek oka, hogy a 3D-s megjelenítési képesség ma már a három évvel ezelőtti állapotokhoz képest nem számít prémium funkciónak, a 3D-s tévék ára bizonyos méretkategóriákban alig tér el a nagyobb tudású okostévék árától - a két funkció ráadásul az esetek túlnyomó részében együtt jár.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról