Szerző: Dojcsák Dániel

2012. június 22. 12:17

Legálisan is itt a legjobb hírolvasó

A Flipboard fontos héten van túl, hiszen nem csak bekerült a kliensbe a Google+ és YouTube támogatás, de végre hivatalosan és legálisan is letölthető az Androidot futtató eszközökre is a világ ma létező legmenőbb olvasó appja. A közösségi magazin megjelenik a Kindle Fire-ön is, illetve a Nook tableten is.

A Flipboardra a rutinosabb Android-használók már körülbelül egy hónapja felkaphatták a fejüket, amikor a Samsung Galaxy S III egyik exkluzív szoftverkiegészítőjeként mutatkozott be a program. Már akkor is tudható volt, hogy a rövid promóció után mindenki számára elérhető lesz a kliens, nem csak a Samsung vásárlóknak, de az XDA-közösség hamar kibányászta a telepítőt, így mindenki számára nyitott volt már akkor is a lehetőség.

Kizárólagosság a mai világban?

Érdekes módon a kliens a Google Play nélkül is rendszeresen frissült, a javítások, csiszolások néhány naponta érkeztek az elvileg még nem is telepíthető app alá. Előfordulhat, hogy a Samsung verzió tervezetten távoli, nem Play-en keresztüli frissítése működött a kibányászott verzióban is, de az is előfordulhat, hogy a Flipboard örömmel vette az önkéntes tesztelőket és kihasználta a kínálkozó lehetőséget, fittyet hányva az exkluzivitási szerződésre és elkezdte támogatni az XDA-s verziót.

Ennek most vége, ugyanis elvileg mindenki, aki külső forrásból telepítette, most a Flipboard hivatalos megjelenéssel egy időben azt tapasztalja majd, hogy a következő frissítés már a Google Play-en keresztül történik. A Play "magáévá teszi" az appot, ami meg is jelenik innentől kezdve a Play telepített alkalmazások listájában. A felhasználói adatok nem vesznek el, sem a beállítások. A frissítés után annyit érdemes még tenni, hogy hozzáadjuk a Google+ és Youtube fiókjainkat is. A teljes palettán immár tucatnyi hírforrás szerepel: Facebook, Twitter, Google Reader, Instagram, LinkedIn, Flickr, Tumblr, 500px és 1-2 nálunk ismeretlen hálózat. A sokszínűség igazán személyessé teszi a klienst, hiszen nem kell ragaszkodni 1-1 hálózathoz, mindenki azt köti be, ahonnan tényleg származnak az értesülései. Természtesen a Flipboard saját válogatásai is ott vannak és bármilyen egyéb RSS-feedet is be lehet kötni.

Finomra csiszolták

A Flipboard vezetője, Mike McCue az Android verzióval kapcsolatban kiemelte azt, hogy komoly igény mutatkozott a programra, melyet már a bétateszt ideje alatt több mint fél millióan töltötték le. Sokan kérdezték, hogy miért kell még mindig bétában tartani az egyébként stabil és jól működő programot, amire a válasz a tesztelés volt. A fejlesztőknek végig kellett menni a különböző operációs rendszer verziók és képernyőfelbontások kombinációin, különös tekintettel az elrendezés pontosságára, illetve a teljesítményre. Az elmúlt 1-2 hónap munkájának gyümölcse viszont beért és mostanra szinte minden fontosabb androidos eszközön jól fut, s támogatja a legkisebb képernyőket is, ugyanúgy, mint a 7 hüvelykes tableteket is.

A frissítéssel tovább bővült a lokálok száma, mostantól öttel több ország állítható be, ahonnan a Flipboard a saját híreit gyűjti. Az eddigi USA, UK, Kína, Japán és Franciaország mellé csatlakozik Dél-Korea Hollandia, Olaszország, Spanyolország és Németország is. Magyar lokálra nem érdemes ácsingózni egyelőre, körülbelül akkor van realitása, ha a támogatott országok száma 40 körülire növekszik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Azok kedvéért, akik még nem hallottak a Flipboardról, az app eredetileg tabletre, pontosabban iPadre készült, s az RSS-olvasó foglamát reformálta meg. Az egymás után következő elemeket egy látványos lapozó effektel választja el, nem próbál végtelen hosszú oldalakat betölteni, nem zsúfolja tele a képernyőt, nem csillog-villog, mint mondjuk a Pulse. Egyszerűen egy hajtogatható kis magazint kínál, amit akár egy 1-2 perces várakozásnál is felcsapunk.

Hír az, ami neked érdekes

Az alkalmazásban dinamikus csempék mögé vannak gyűjtve a kategóriák. A legelső közülük a “címlapsztorik”, ahol egymás mellé kerülhet az euróválság legfrissebb fordulata és egy barátunk Instagram fotója a nagymamájáról. A közösségi magazin elvet már sok szolgáltató próbálta megfogni, kezdve a Facebooktól a Twitterig, de többnyire odáig jutottak, hogy a bemenet tökéletes, az emberek megosztják a fontos híreket, de a visszaterítés mindig káoszba fulladt. A Flipboard automatikusan “lapszámokat” szerkeszt, így mindig érdekes, de sosem túl sok. A lapozgatás pedig ergonomikussá és könnyen értelmezhetővé teszi. Érdemes letölteni akár iOS-re, akár Androidra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról