Szerző: Koi Tamás

2012. június 8. 13:39

Megtévesztő reklám miatt milliókat fizet az Apple

Sokba fog kerülni az Apple-nek a legújabb iPad névválasztása: most már szinte biztos, hogy a cég komoly összegeket fizethet megtévesztő reklámozás miatt Ausztráliában. A tabletet az indulás óta egyszer már átnevezték, de ez nem hatotta meg a helyi versenyhivatalt.

Több mint 2,25 millió ausztrál dolláros, azaz napi árfolyamon átszámítva nagyjából 530 millió forintnyi összeg kifizetését vállalta az Apple abban a fogyasztóvédelmi vitában, mely az új iPad egyes változatainak elnevezése miatt alakult ki a tavasz elején Ausztráliában. Az "iPad Wi-Fi + 4G" jelzésű tabletek nevét azóta világszerte megváltoztatta a cég, ez azonban nem hatotta meg a helyi versenyjogi szerveket.

Az ország illetékes versenyjogi hivatala, az Australian Competition and Consumer Commission (ACCC) márciusban a helyi fogyasztóvédelmi törvények megsértése miatt indított vizsgálatot az Apple ellen. A vizsgálatot követő bírósági szakaszt elkerülendő az Apple a héten felajánlotta, hogy inkább peren kívül, megegyezés alapján fizet. Az ügy ezzel még nem ért véget, a helyi lapok szerint a peren kívüli egyezség feltétele ugyanis a tárgyalást vezető bíró jóváhagyása - ez azonban még nem született meg.

Nem csak Ausztráliában, hanem Nagy-Britanniában is átfogó vizsgálatot indított az Apple termékfeltüntetési és reklámozási politikájával kapcsolatban a helyi versenyhivatal. A szervezet azután vette nagyító alá a gyártó új iPadjeinek különböző felületeken megjelenő reklámjait és a feltüntetett termékadatokat, hogy több tucat beadvány érkezett a tablet 4G-s képességeit illetően. A vita középpontjában az európai országban is ugyanaz áll mint Ausztráliában, vagyis a beérkezett panaszok azt kifogásolják, hogy a "4G + Wi-Fi" jelzővel illetett és világszerte ezn a néven árult iPad-típusok valójában csak az észak-amerikai LTE-hálózatokon használhatók.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A legtöbb európai ügy és vizsgálat végére pontot tehet, hogy május közepén az Apple szisztematikusan, minden országban átkeresztelte az új iPadnek azon verzióit, melyek mobilhálózatokhoz is képesek csatlakozni. Az Apple korábbi elnevezési gyakorlata ettől függetlenül egyes országokban - például hazánkban - jogilag kikezdhetetlen volt, hiszen a cég mind a csomagoláson, mind a termékkomunikáció során feltüntette, hogy a 4G-s iPad csak egyes Észak-Amerikai hálózatokon 4G-s. Itthon egyébként nem is érkezett az illetékes hatósághoz vagy hivatalhoz panasz az új iPad elnevezése kapcsán.

Más kérdés, hogy szigorúan a technológiai definíció alapján még ott sem lehetne 4G-snek hívni a modemmel rendelkező új iPadeket, ahol készülékkel kompatibilis LTE-infrastruktúra áll rendelkezésre, hiszen az LTE éppúgy a 3G-s szabványcsalád része, mint a HSPA+ különböző változatai.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról