:

Szerző: Gálffy Csaba

2012. május 22. 16:38

Elkészült a GitHub windowsos kliense

Bejelentette hivatalos, Windowson futó kliensalkalmazását a Github, a népszerű közösségi fejlesztői szolgáltatás. Már nem fájdalmas gitet használni a Windowson sem.

A tavalyi maces verzió után idén elkészítette a közösségi fejlesztői szolgáltatás windowsos kilensprogramját is a GitHub. Az alkalmazással jórészt elkerülhető a parancssor használata és az SSH-kulcsok bekonfigurálása is automatizált. Az új klienset a felhasználók gyorsan használatba vehetik, a már rendelkezésre álló kód szinkronizációja a gépről a szerverek felé és fordítva, a felhőből a számítógépre is igénybe vehető, ezzel pedig "benn is vagyunk a rendszerben".

A gitet Linus Torvalds fejlesztette eredetileg, a Linux fejlesztésének megkönnyítésére. Az elosztott verziókövetési rendszerre épül a GitHub közösségi szolgáltatása is, amely a gitet ruházza fel extra képességekkel és funkciókkal. Ezek közül a legnépszerűbb a könnyű elágaztatás (forkolás), ami azt jelenti, hogy a nyilvános kódbázisokból kiindulva bárki belekezdhet szoftverfejlesztésbe. A rendszer nagy hiányossága volt azonban, hogy a windowsos fejlesztők csak körülményesen tudtak hozzáférni a szolgáltatáshoz - ezt a csorbát köszörüli ki a GitHub for Windows kliens.

"Abban reménykedtünk, hogy a git használata idővel könnyebbé válik az egyéb platformokon, de tévedtünk, ami bizonyos értelemben szégyen" - nyilatkozta a GitHub társalapítója, Chris Wanstrath a VentureBeat kérdésére. "A vállalati környezetben pedig ugyanez a helyzet - szeretnék használni a GitHubot, de egyelőre túl nehéz." A megoldást a windowsos fejlesztők gondjaira a natív alkalmazás jelenti, amelynek fejlesztését nem is elsősorban a nagyvállalati pénz indokolta: "inkább a felhasználók problémáit szerettük volna végre megoldani" - jelentette ki Wanstrath.

A GitHub mára a legnépszerűbb közösségi fejlesztői szolgáltatássá vált, köszönhetően fejlett verziókezelési és kollaborációs megoldásainak. A tagok újrahasznosíthatják egymás nyilvános kódjait, és azt felhasználhatják saját alkalmazásaikban, ilyenkor a kód különböző verziói nem írják felül egymást. A kollaboratív munka esetében inkább a fejlett szinkronizáció kap hangsúlyt, a munkatársak könnyen letölthetik a többiek munkáját és mindig friss anyaggal dolgozhatnak. Mára a GitHub számos fontos projekt otthonává vált, itt készül például a Ruby on Rails vagy a Node.js is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A GitHub for Windows a ClickOnce telepítőt használja, amely gondoskodik az alkalmazás folyamatos frissítéséről. A teljesen önálló (self-contained) alkalmazás tartalmazza magát a git programot, a bash shellt valamint a posh-git kiterjesztést a PowerShellhez. Az alkalmazás felülete már teljes mértékben Windows 8-kompatibilis, a Metro design-iskolát követi. Az alkalmazás két területen hoz könnyítést a windowsos GitHub-felhasználók életébe, egyrészt a mindennapi feladatok (szinkronizálás, commit, push és pull) már nem igényelnek parancssort, másrészt az SSH-kulcsok konfigurálása is lényegesen egyszerűbbé válik.

A git speciális funkcióinak eléréséhez továbbra is rendelkezésre áll a parancssor (bash és PowerShell "ízben" is), a legtöbb feladat azonban a grafikus interfészről végrehajtható. A git egyik legfontosabb előnye, hogy kifejezetten támogatja a moduláris fejlesztést, vagyis egy adott funkció elkészítéséhez a kódot elágaztatják, majd a munka végeztével egyesítik a főággal. Ez normálisan windowsos környezetben parancssoros bűvészkedést igényelt, mostantól ez is GUI-ból levezényelhető marad.

A GitHub for Windows letölthető innen.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.