Szerző: Koi Tamás

2012. április 16. 16:00

Május elején érkezhet a Samsung új csúcstelefonja

Két héten belül fellebbenhet a fátyol a Samsung új csúcskategóriás okostelefonjáról, mely a Galaxy termékcsalád egyik legkeresettebb tagjává válhat.

Spekulációk szerint két héten belül, május 3-án bemutatkozhat a Samsung Galaxy okostelefon-tablet termékcsaládjának legújabb, csúcskategóriás mobilkészüléke, a Galaxy S III. A dél-koreai cég ma küldte ki a meghívókat a nagyobb nyugati lapoknak a május eleji londoni eseményre - igaz, magáról a készülékről a meghívón egy szó sem szerepel.

Az internetet rövid idő alatt ellepő találgatások és a rajongói várakozások szerint minden kétséget kizáróan a Galaxy S III bemutatójára szól a meghívás, annál is inkább, mivel a készülék debütálására korábban is a májusi időpont tűnt a legvalószínűbbnek. Emlékezetes, hogy a készüléke elődje, a Galaxy S II a tavalyi Mobile World Congress rendezvényen mutatkozott be, jóval a piaci megjelenés előtt. Idén azonban a Samsung részéről jóval kisebb felhajtás övezte az MWC-t, a cég pedig leszögezte, nem kívánja az új termékeinek megjelenését a nagy iparági kiállításokhoz kötni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az új Samsung csúcskészülékről egyelőre vajmi keveset tudni, annyi azonban szinte biztos, hogy ebbe a modellben már négymagos, feltételezhetően 1,5 GHz-en ketyegő (más értesülések szerint 1,8 GHz-es) processzort szerelnek, emellett a készülék LTE-kompatibilis is lesz, bár az egyelőre nem tisztázott, hogy csak egyes piacokon (például Észak-Amerikában), vagy globálisan is. A mobil rendszermemóriája a pletykák szerint 2 gigabájt lesz. A Galaxy S III-ba emellett elődjénél valamivel nagyobb, 4,65 hüvelykes AMOLED-kijelző kerülhet.

A fentiekből bármi is igazolódjon be, a Galaxy S III-mal a Samsung láthatóan sikeresen a saját oldalára tudta fordítani a médiát és a rajongókat, így az új csúcskészülékek megjelenését az eddig jóformán csak az iPhone-nál tapasztalt hype előzi meg. Nem véletlen, hogy a Galaxy termékcsalád tagjai az okostelefonok és a tabletek piacán az összes alternatíva közül a legnagyobb példányszámban értékesített kütyük közé tartoznak. A márka ráadásul nem csak a honi piacokon valamint Európában, hanem az Egyesült Államokban is egyre népszerűbb - a Galaxy S II tavaly augusztusban jelent meg a tengerentúlon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról