Szerző: Dojcsák Dániel

2012. március 22. 13:12

Rajzolós játékot vett a Zynga

A Zynga megvásárolja az OMGPOP nevű céget, amivel a Facebook játékairól híres fejlesztő portifoliójába bekerül a hatalmas sikerű Draw Something rajzolós játék. A Draw Something a Facebook mellett elérhető Androidon és iOS-en is.

A Zynga több mint 200 millió dollárt fizet az OMGPOP startupért - tudatta az ügylettel kapcsolatban álló forrás az amerikai sajtóval. Az akvizíció részletei egyelőre nem ismertek az árat leszámítva. Az információk szerint az OMGPOP nem olvad bele teljesen a Zyngába, a startup ott marad a jelenlegi New York-i irodájában, a tevékenységét az eddigi ritmusban folytatja tovább. Pénzügyi részleteket azonban az OMGPOP sem árult el, de amennyiben igazak a vételárról szóló hírek, akkor a Zynga életében ez egy komoly ügyletnek számít. A cég 2010-ben és 2011-ben 22 különböző céget vásárolt fel, összesen 147,2 millió dollár értékben.

Közösségi rajzolás

A Zynga tavaly decemberben a tőzsdei nyitással 1 milliárd dollár tőkéhez jutott, amit legfőképp arra szeretne használni, hogy jelentősen csökkentse a Facebooktól való függését. A most megvásárolt OMGPOP ebben is jelentős segítség lehet. A Draw Something egy kedves szórakoztató játék, ahol a játékosoknak ki kell találnia, hogy mit rajzolt a másik. Az alkalmazás a Facebookon kezdett és jelenleg 22,4 millió havi felhasználóval büszkélkedhet, majd idén februárban sikeresen lépett ki a mobilos platformokra is, megjelent Androidra és iOS-re is.

Androidon az ingyenes, szponzorált verziónak jelenleg 10-50 milliós installált bázisa van, de az 1 dollárba kerülő fizetős verziót is közel félmillióan vették meg. Az iPhone- és iPad-felhasználók is lelkesen vásárolják a játékot, a februári megjelenés után jelenleg is a népszerűségi toplista elején áll. A játék alapbevételei mellett az igazi hasznot az alkalmazáson belüli vásárlások jelentik, ezek forgalmával kapcsolatban azonban nincsenek konkrét adatok

Függetlenségi háború

A Zynga legnagyobb problémája jelenleg, hogy játékai túlzottan a Facebookhoz kötődnek, vagyis magas a stratégiai kitettség, ráadásul a Facebook pedig 30 százalékot levesz az eladott virtuális javak forgalmából. Ugyan tagadhatatlan, hogy a Zynga soha nem lett volna ilyen népszerű és soha nem nőtt volna ilyen nagyra, ha nem a Facebook sodrásába áll be, de hosszútávon a függőség veszélyt jelent, illetve a cég a bevételeit is szeretné nagyobb kontroll alatt tartani. Néhány hete mutatta be a cég a Zynga.com oldalt, ami egy csomópont az alkalmi játékosok számára, különválasztva minden közösségi hálózattól, de a kapcsolatot azért megtartva azokkal.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ha a Zynga elszakadási kísérlete sikeres lesz, az a Facebook zsebéből is kihúz egy jelentős bevételi forrást, illetve középtávon elindíthat egy trendet, aminek eredményeképp több hasonló üzleti modellel működő vállalat tolja el magát a Facebooktól. Közben persze más piacokon épp a de facto közösségi platformhoz való vonzódás látszik. Például a Spotify is szoros együttműködésre lépett a Facebookkal, illetve több nagy médium is az új aktivitásmegosztási rendszer megjelenése óta komoly erőforrásokat fókuszál a közösségi oldalon keresztüli tartalomterítésre.

A piac mindenesetre üdvözölte az OMGPOP felvásárlásának hírét. A Zynga részvényei 5,7 százalékot emelkedtek a hír megjelenési utáni órákban. A bevezetés utáni hype-ot követő rövid visszaesés után az idei év eleje óta már 42 százalékos emelkedést produkáltak a részvények.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról