Szerző: Dojcsák Dániel

2012. március 5. 16:04

Kínai töltötte le a 25 milliárdodik iOS appot

A decemberi Android Market fieszta után most az Apple App Store érkezett komoly mérföldkőhöz. Az iPhone, iPod Touch és iPad készülékeket kiszolgáló alkalmazás piactér átlépte a 25 milliárdos letöltésszámot.

Az Apple már napok óta egy virtuális számlálóval várta a 25 milliárdos határt, illetve egy apró játékot is hirdetett. Az a felhasználó, aki a 25 milliárdodik alkalmazást töltötte le, egy 10 ezer dolláros iTunes Store utalvánnyal lett gazdagabb. Ebből gyakorlatilag élete végéig vásárolhatja a dalokat, csengőhangokat, Angry Birds utódokat. A helyzet komikuma, hogy ha alkalmazásokra költi ezt el a felhasználó, akkor az érték 30 százalékát az Apple kapja vissza.

Cupertino marketingeseinek a fantáziáját nem indította be az Android Market 10 centes akciója, pontosan ugyanazt a műsort indították el, mint egy évvel ezelőtt januárban a 10 milliárdos forduló alkalmával. A szerencsés nyertes akkor is egy 10 ezer dolláros kupont kapott, csakúgy, mint az 1 milliárdos alkalommal, igaz az akkori nyertes, egy 13 éves fiú még egy iPod Touch-ot, egy MacBook Pro-t és egy Time Capsule-t is hazavihetett.

Hirtelen szöknek magasba a számok

A nagyságrend ugrásai minden esetre lenyűgözőek, 2009 áprilisában még csupán 1 milliárd letöltésnél jártunk, 2010 júniusa volt az 5 milliárdos határ, 2011 januárra meglett a 10 milliárd, októberre már 18 milliárd felett volt a számláló, s az azóta eltelt négy hónapban további 7 milliárd letöltéssel eljutottunk a mostani 25-ig.

Habár korábban biztosan állíthatta mindenki, hogy az alkalmazásletöltés nem nagy üzlet, de ezek a volumenek már jelentős bevételeket hoznak az Apple számára is, nem beszélve a platform köré épült fejlesztői ökoszisztémáról. Habár az Android alkalmazásszámban és a fontosabb programok esetén már utolérte az Apple-t, de az iOS még mindig szinte de facto szabványa az okostelefonos alkalmazások világának. A legszebb, legalaposabban kidolgozott és legszórakoztatóbb játékok még mindig ott vannak, vagy esetleg mindkét platformon. A kiélezett verseny egyik mellékhatása, hogy a többi platform nagyságrendekkel van elmaradva minden szempontból a két élen állótól.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A 25 milliárdos határt az App Store szombaton lépte át, s talán érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a szerencsés nyertes, ezúttal nem az Egyesült Államok lakói közül került ki. A 10 ezer dolláros kupont ezúttal egy Csunli Fu nevű felhasználó nyerte, aki Kína Hszingdao nevű településén nyomta meg a jó pillanatban a vásárlás gombot. Az Apple kommünikéje szerint a kínai iPhone tulajdonos a mostanság népszerű logikai-ügyességi játékot, a Wheres My Watert töltötte le, ami egyébként egy ingyenes alkalmazás a Disney kínálatából, ami egyébként Androidra is elérhető.

A letöltésszámok hihetetlen növekedése ezzel biztosan nem fog leállni. Az elmúlt év utolsó negyedévében elfogyott több mint 37 millió iPhone gazdái önmagukban felpörgethették a számlálót, két nap múlva pedig az iPad 3-ért rohamozzák majd az üzletet a felhasználók a világ minden táján, s töltik le, illetve vásárolják majd az alkalmazásokat elégedetten a dobozból kibontás után. Az Apple-t sok kritika érte mindig is a rendszere zártsága miatt, illetve például az Adobe Flash hiánya miatt, de az eladási számok és a használati, app-vásárlási statisztikák visszafelé is igazolják az Apple minden korábbi lépését. A felhasználókat kevéssé érdeklik filozófiai kérdések, a legtöbben egyszerűen elégedettek azzal, hogy mindenre van egy app.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról