:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. február 22. 11:18

A thaiföldi árvíz miatt csalódást okozott a Dell

A januárban zárult pénzügyi év remek eredményeinek hangsúlyozásával próbálta elterelni a figyelmet gyengén sikerült negyedik negyedéves teljesítményéről a Dell. A vállalat bevétele alig nőtt, nyeresége meredeken visszaesett.

Tegnap este, a tőzsde zárása után hozta nyilvánosságra a januárban véget ért negyedik negyedéves pénzügyi negyedévének eredményeit a Dell, amivel egyértelműen csalódást okozott a piacnak - a számokat látva a befektetők elkezdték eladni a részvényeiket, amelynek hatására az árfolyam mintegy 5 százalékkal esett.

Csökkenő profit

Csupán 2 százalékkal tudta növelni éves szinten árbevételét a cég, amely elérte a 16 milliárd dollárt - a vállalat tájékoztatása szerint a most véget ért negyedév 1 héttel hosszabb volt mint az egy évvel korábbi, ez is hozzájárult a bevétel emelkedéséhez. A vállalat eredményessége eközben meredeken csökkent, az üzemi eredmény 19 százalékkal 931 millió dollárra, a nettó eredmény pedig 18 százalékkal 764 millió dollárra esett. A Dell nyereségtermelő képességét érzékenyen érintette a thaiföldi áradások okozta merevlemez-drágulás, amely miatt szállítási problémák is adódtak, hiány volt a legnagyobb kapacitású modellekből. A Dell szerint a merevlemez-gyártás problémái az idei harmadik pénzügyi negyedévig, vagyis nyár végéig érezhetőek lesznek a piacon.

A Dell kinyilvánított célja egy ideje a bevétel vagy a piaci részesedés helyett a profit növelése. Ennek érdekében a PC-piacon a prémium modellekre koncentrál a cég, ez a negyedik negyedéves eredményeken is tetten érhető, a PC-piac enyhe visszaesése közepette a vállalat növelni tudta a PC-értékesítésből befolyó bevételét - a desktop gépek eladásai 3 százalékkal, a noteszgépeké 1 százalékkal emelkedett. A Dell PC-eladásai összességében 2 százalékkal 8,6 milliárd dollárra emelkedtek.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A vállalat tavaly ősszel feladta az EMC tárolók viszontértékesítését, amelynek következtében tárolópiaci bevétele összességében 13 százalékkal csökkent, ugyanakkor a saját tárolók (Compellent, EqualLogic) forgalma harmadával növekedett és megközelítette a félmilliárd dollárt. A Dell szerver- és hálózatieszköz-forgalma 6 százalékkal 2,2 milliárd dollárra emelkedett éves szinten, míg a szolgáltatásból származó forgalom 12 százalékkal ugrott meg és elérte a 2,2 milliárd dollárt.

Nagy lehetőségek a szoftverpiacon

Michael Dell elnök-vezérigazgató az elemzők számára rendezett konferenciahíváson elmondta, sokat vár a nemrég létrehozott szoftverrészlegtől, amelynek élére John Swainsont, a CA korábbi elnök-vezérigazgatóját nevezték ki. "Nagy lehetőségeket látunk [...], korábban több sikeres akvizíciót hajtottunk végre és meggyőződésem, hogy esélyünk van egy igazán nagy üzlet felépítésére ezen a területen." A Dell leginkább az infrastruktúraközeli szoftverek terén lehet jelentős szereplő, mint amilyen a rendszerfelügyelet.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.