:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. január 2. 13:27

Négymillió Kindle fogyott karácsonykor

Az Amazon minden szempontból sikeres decemberi szezont könyvelhetett el. Az eInk olvasó mellett az új király az androidos Kindle Fire tablet volt. A hardverek mellett persze a tartalom is jól fogyott, manapság már e-könyvet ajándékoznak az amerikaiak.

Az Amazon évvégi közleményéből kiderül, hogy a 2011-es karácsonyi szezon az Amazon minden eddigi legsikeresebbje volt eddig a Kindle termékcsalád életében, köszönhetően a Fire tabletnek, amiből decemberben heti egymilliót adott el a cég. Emellett a digitális könyveknek is nagy keletje volt, sőt, úgy tűnik ma már érdemes független kiadóként, szerzőként is megjelenni, ugyanis az első és a negyedik számú karácsonyi bestseller a Kindle Direct Publishing automata rendszerén keresztül feltöltött szerzői kiadású mű volt.

Decemberben összesen 4 millió Kindle készülék fogyott, a legnépszerűbb természetesen az új Kindle Fire volt, a második helyen az érintőkijelzős eInk-alapú könyvolvasó, a Kindle Touch, a bronzérmes pedig a "klasszikus" Kindle. Az Amazon azt viszont már nem árulta el, hogy a három helyezett egymáshoz képest milyen arányban vette ki a részét a heti egymilliós eladásokból - az persze sokat elárul, hogy az amerikai Amazon piactéren a 13 hete bemutatott Kindle Fire a legkeresettebb, a legtöbbet eladott, a leginkább kívánt és a legtöbbször ajándékozott termék. Európában a tablet egyelőre még nem elérhető, de a brit, olasz, francia, német és spanyol Amazon boltokban is a Kindle vitte a prímet, még akkor is, ha itt csak az eInk kijelzős verzió vásárolható meg.

E-könyvet ajándékozni menő

2010 karácsonyához képest a digitális Kindle-könyvek ajándékozása is népszerűbb lett, egy év alatt 175 százalékkal nőtt az ajándékba adott könyvek száma. A frissen kibontott könyvolvasókra és tabletekre az ajándékok gazdái azonnal tartalmat is vásároltak, ami igazolja az Amazon nyomott áras eszközértékesítési stratégiáját. Az Amazon történetében az idei karácsony napja minden rekordot megdöntött a digitális könyvletöltések számában.

Jó évet zártak azok a cégek is, akik az Amazon szekerére kapaszkodtak fel. A webes kereskedelmi óriás rendszerén belül webshopot üzemeltető kereskedők is rekordnövekedést tapasztaltak. Az olyan eladók száma, amik több mint 5000 dollár bevételt értek el az ünnepi időszakban 44 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, a teljes évben pedig több százmillió terméket adtak el világszerte milliárd dolláros nagyságrend értékben (ennél pontosabb eredményeket az Amazon nem publikált).

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Amazon büszke a logisztikai rendszerére is. Az USA-ban az utolsó terméket karácsony este 6:15-kor szállították ki Seattle-ben, ez egy Sony akkuulátorcsomag volt, amit kevesebb mint négy órával azelőtt, délután 2:35-kor rendelt meg a gazdája. A cég egyébként összegyűjtött néhány mókás tényt is a statisztikáiból: a kiszállított Steve Jobs könyveket egymásra téve a Mount Everestnél is magasabb halom jönne ki, a kiszállított farmernadrágokat egymásra téve 2500 szabadságszobornyi torony lehetne. A Heatmax HotHands kézmelegítős kesztyűből annyi fogyott, hogy Izland minden lakójának adhatnának egyet.

Slágertermékek

Ahogy fent már kiderült, az elektronikai eszközök közül a Kindle vitte a prímet, míg játékokból a Just Dance 3 és a Call of Duty: Modern Warfare 3. Sportban a Zumba Fitness DVD csomag volt népszerű, könyvből a Steve Jobs életrajz, CD-ből Michael Buble Christmas című albuma, MP3-ból a 100 válogatott karácsonyi dalt tartalmazó gyűjtemény. Ékszerek közül a 10 karátos, gyémántberakásos fehérarany fülbevaló volt a legnépszerűbb, ruhából az 501-es Levi’s farmer. Mobilok közül pedig a Motorola Droid Razr 4G és a Samsung Galaxy S II Epic Touch 4G volt a nyerő, az alkalmazások versenyét az Amazon Appstore-ban pedig az Angry Birds, a Tetris és a Pandora Internet Radio nyerte.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.