Szerző: Dojcsák Dániel

2011. december 22. 08:41:00

Samsung tévékbe költözik a magyar HomeSys

A HybridBox együttműködési keretmegállapodást kötött a hazai Samsunggal, így a jövőben a Samsung Smart TV-ken előretelepített widgetként találkozhatnak a felhasználók a magyar médiaaggregátor-platformmall.

A szükséges implementációs fejlesztések hamarosan elkezdődnek, Lázár Csaba, a cég vezetője a HWSW-nek elmondta, hogy a következő 1-2 hónapban biztosan elkészül a HomeSys widget. Lázár Csaba korábban is hangsúlyozta a Hybridbox nevű HTPC termék bemutatójakor, hogy nem magában a hardver a legfontosabb, hanem a lineáris televíziós adást a webes streaming tartalmakkal összekötni képes, a felhasználói szokások alapján optimalizáló szoftver.

Evolúció: PC, HTPC, Smart TV

Az elmúlt év során azonban számtalan olyan fejlesztés került be a HomeSys rendszerbe, ami miatt egyre több PC- és HTPC-tulajdonos számára válhatott vonzóvá, jövő év elejétől pedig már a Samsung okostévét használók is hozzáférhetnek a HomeSys által aggregált, közel 1,5 millió elemű magyar nyelvű on demand tartalomkatalógushoz.

A televíziós szakmai fórumokon is elfogadott elmélet, hogy az otthoni (fotelből) tartalomfogyasztás a hibrid megoldások irányába halad. A lineáris szolgáltatások bizonyos szinten megmaradnak, s ezek köré, mellé épülnek be az IP-hálózaton keresztül érkező elemek. A felhasználói igényeket figyelembe véve nem árt, ha ezek ráadásul ingyenesen elérhetőek, illetve a jobb élmény kedvéért fontos, hogy az ömlesztett katalógusok helyett személyre szabottan, a preferenciák és szokások figyelembe vételével jelenjenek meg az ajánlatok.

Mi történik egy mobilappal a születése után? Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel.

A HomeSys rendszer víziója, hogy a hirdetés a szokványos display megoldásoktól jelentősen különbözik, nem abba az irányba megy el, hogy az értékes tartalom alá, mellé, elé tesz reklámot, hanem a platform felületén belül helyez el interaktív hirdetést, ahol a felhasználó számára releváns ajánlat jelenik meg, az elérés egysége pedig nem a megjelenés, hanem a cselekvés, interakció. (például egy magazinműsor alatt a bemutatott termékből a zöld gomb megnyomásával termékminta kérhető, vagy egy hasonló szolgáltatáshoz kupon vásárolható).

1,5 millió magyar tartalom a katalógusban

A szoftver korábbi önmagához képest egyébként valóban újjászületett. A kezelőfelülete teljesen új megjelenést kapott, illetve a korábbi funkciók mellé számos népszerű szolgáltatás lett integrálva. A HomeSys-ből elérhető például a Grooveshark online zenei streaming szolgáltató (ingyen zene), a magyar nyelvű videótartalmak között az egyszervolt.hu és az MTV videotár mellett olyan nagyobb adatbázisok is megtalálhatóak, mint az Indavideo és a Videa. Sőt, egy teljes értékű filmes VoD megoldást is kapunk a szoftverrel, szintén ingyenesen.

a címlapról

Hirdetés

Mi történik egy mobilappal a születése után?

2020. február 25. 14:38

Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel. A store-ban való megjelenés az igazi munka kezdete: mérés, mérés, mérés, adat, felhasználói visszajelzések kezelése, ASO, monetizálás, marketing... és így tovább.