Szerző: Koi Tamás

2011. december 16. 14:28

Csendben távozott a GTS Hungary ügyvezetője

November elején csendben távozott igazgatói pozíciójából Pauer Pál, a GTS Hungary ügyvezetője. Lapunk úgy tudja, hogy Pauernek az anyacég döntése alapján kellett távoznia.

Lapunk birtokába jutott információk szerint november elején váratlanul, csendben távozott a GTS Hungary éléről Pauer Pál ügyvezető. A cégvezető távozását nem jelentette be a társaság, mely az európai anyacég stratégiáját követve a lakossági ügyfélbázis felől elsősorban a vállalati, hoszting megoldások felé mozdult el az utóbbi években. A társaság ideiglenes ügyvezetője Apjok Péter gazdasági igazgató lett, aki idén érkezett a GTS Hungary-hez.

Pauer gyakorlatilag a kezdetek óta, 1995-től a GTS Hungary, illetve a GTS-Datanet alkalmazottja volt. A szakember 1995-től 1999-ig értékesítési menedzserként dolgozott a cégnél, majd két évet a lengyel leányvállalatnál töltött. Ezt követően, 2001-től 2008-ig a vállalat értékesítési és marketingigazgatója volt. Pauer Szathmári Géza 2008-as távozása után vette át az ügyvezetői pozíciót - és három évvel később ugyanazon a napon távozott a GTS Hungary-től.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Úgy tudjuk, hogy Pauer távozását az anyacégnél, a GTS Central Europe-nál kezdeményezték - a HWSW értesülései szerint vezetése alatt a cég nem teljesítette a tulajdonosi elvárásokat. A vállalat októberben tartott sajtótájékoztatóján Pauer többször utalt a kedvezőtlen gazdasági környezet távközlési iparágra gyakorolt negatív hatásaira: a GTS Hungary tavaly és idén a távközlési cégekre kirótt különadót is köteles volt befizetni, ez eddig összesen kétmilliárd forint kiesést okozott a cégnek, mely a tavalyi évet 14,7 milliárd forintos árbevétellel zárta.

A GTS Hungary az első, 2008-as frekvenciatenderen pályázott a 26 GHz-es frekvenciatartomány akkor meghirdetett szabad blokkjaira, sikertelenül. A cégvezetés korábban többször kifejtette, hogy a rövid hatósugarú, vezetékes szélessávú adatátvitelt biztosító frekvenciák használati jogának megszerzésében továbbra is érdekelt - a cég minden valószínűséggel indulni fog az NMHH jövő tavasszal esedékes, 26 GHz-es frekvenciaaukcióján is.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.