Szerző: Bodnár Ádám

2011. november 23. 16:06:00

Beindul a fűnyíró a Nokia Siemens Networksnél

Mai bejelentése szerint nem kevesebb mint 17 ezer alkalmazottól válik meg a Nokia Siemens Networks, hogy csökkentse költségeit.

A Nokia és a Siemens 2006-ban egyesítette mobiltelefonos hálózati berendezéseket gyártó leányvállalatát, amelyhez tavaly csatlakozott a Motorola hasonló tevékenysége, így a létszám az évek során 74 ezer főre duzzadt, a cég 150 országban mintegy 600 mobilszolgáltatót szolgál ki. A vállalat azonban egyre erősebb árnyomás alá került a Távol-Keletről, elsősorban a kínai Huawei és ZTE részéről, amelyek gőzerővel nyomultak be a fejlett országokba és szerezték meg alacsony áraikkal a legnagyobb mobilszolgáltatók hálózatmodernizációs megrendeléseit - Magyarországon például a Telenor a ZTE-t,  a Vodafone pedig a Huaweit bízta meg mobilhálózatának korszerűsítésével.

"Meggyőződésünk, hogy az ipar jövőjét a mobil szélessáv  és a szolgáltatások jelentik és a célunk hogy ezeken a területeken egyértelmű vezetők legyünk. Ugyanakkor meg kel tennünk a szükséges lépéseket a hosszú távú versenyképességünk fenntartása és a nyereségesség javítása érdekében ezen a nehéz piacon" - mondta Rajeev Suri, a Nokia Siemens Networks elnök-vezérigazgatója. A vállalat a mobil szélessávú hálózatokra és szolgáltatásokra összpontosítja erőfeszítéseit.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

Az átszervezések és elbocsátások részleteit most dolgozzák ki, egyelőre nem tudni, milyen funkciókat vagy országokat érint a leépítés - a Nokia Siemens Networks dolgozóinak jó része Németországban vagy Finnországban található. A vállalt tájékoztatása szerint meg fognak szűnni a szervezeti redundanciák, létesítményeket zárnak be és a tevékenységeket regionális központokban koncentrálják, egyszerűsítik a folyamatokat és persze a Motorola hálózati részlegének beolvasztásával keletkezett költségszinergiákat is igyekeznek kihasználni. Az érintett dolgozókkal az egyes országok jogi előírásaival összhangban kezdi meg a tárgyalásokat a Nokia Siemens Networks.

A 2013-ig tartó folyamattal a Nokia Siemens Networks célja, hogy évente 1 milliárd eurós költséget takarítson meg. A vállalat a legutóbbi, 2010-es pénzügyi évét 12,6 milliárd eurós forgalom mellett 686 milliós veszteséggel zárta, egy évvel korábban pedig 12,6 milliárdos bevétel mellett 1,6 milliárdos veszteséget mutatott a mérleg. A céget 50-50 százalékban tulajdonló Nokia és Siemens idén szeptemberben 1 milliárd eurót fektetett a Nokia Siemens Networksbe hogy finanszírozza a veszteségeket.

a címlapról