:

Szerző: Dojcsák Dániel

2011. november 16. 13:09

Mobilszámlára vehetnek appokat a telenorosok

Tovább erősíti elkötelezettségét a Telenor az Android felé. Magyarországon az Android Workshop rendezvénysorozattal, illetve a marketingkommunikáció tematizálásával is közel került a Telenor a Google operációs rendszeréhez, az együttműködés azonban most újra szintet lépett.

A Telenor és a Google globális megállapodást kötött, aminek értelmében a Telenor-előfizetők úgy vásárolhatnak androidos okostelefonjukra alkalmazásokat, hogy ahhoz nem szükséges a szokásos bankkártyás vásárlási folyamat beállítása, közvetlenül a szolgáltatón keresztül, havi számlájukban egyenlíthetik ki az alkalmazások ellenértékét.

A felek szerint ez bővítheti azon felhasználók körét, akik fizetős alkalmazásokat töltenek le, a bizalmatlan vagy a kezdő okostelefon-használók egyszerűbben juthatnak hozzá a fizetős alkalmazásokhoz, a fejlesztők pedig potenciálisan nagyobb forgalommal kalkulálhatnak. A megállapodás egyelőre csak öt országban élesedik, Magyarországon, Thaiföldön, Malajziában, Svédországban és Dániában. A Telenor többi nemzetközi piacán valamikor 2012-ben indul el ez a lehetőség.

Helyi válogatott

A számlázási egyszerűsítés mellett a Telenor-ügyfelek az Android Marketen egy saját menüpontot is kapnak, ahol a mobilszolgáltató által ellenőrzött, válogatott és ajánlott programok jelennek majd meg, hasonlóan ahhoz, ahogy mostanság egyes készülék- és chipgyártóknak is saját szekciója van a Marketen belül. A különbség annyi a gyártói oldalakhoz képest, hogy a Telenor esetében nem egy globális válogatást tolnak mindenki elé, hanem minden egyes piacon egy helyi, hozzáértő csapat szerkeszti és frissíti folyamatosan az ajánlásokat. A listában mindig 50 alkalmazás szerepel majd, amibe vélhetően a globális sikerek mellett beleférnek majd a lokális érdeklődésre számot tartó alkalmazások is, például a helyi közlekedést, tájékozódást segítő, vagy bármilyen, helyi nyelven is elérhető programok.

A Telenor hazánkban ugyan már egyedüliként marad csak ki az iPhone értékesítésből, de az Android platformot igyekeznek szorosan maguk mellett tartani. Az Android Workshop hat alkalommal gyűjtötte össze a platform iránt leginkább érdeklődő közösséget, emellett a szolgáltató hirdetett egy alkalmazás-ötletpályázatot is, amiből a kiválasztott legjobb ötleteket meg is valósította. A Telenor-Google együttműködés eredménye az is, hogy a szolgáltató megjelent a Google Maps Navigation lokalizációjának bejelentésénél és az operátor előfizetői számára (bizonyos csomagok esetén) a Maps Navigation adatforgalma nem számít bele adatforgalmi keretébe.

Nem új műfaj

Az alkalmazásokért szolgáltatói számlán keresztüli fizetés egyébként nem egy új találmány, anno a Microsoft a Windows Mobile 6.5 mellett megjelent Marketplace kapcsán volt hasonló megegyezés több operátorral, igaz hazánkban ez a lehetőség nem volt elérhető. Ugyan a bankkártyás fizetés sem bonyolult és nem is veszélyes, a Telenor és a Google feltehetően azzal kalkulál, hogy az online világban még esetlenül mozgó, “új beszállók” könnyebben döntenek a szoftverek megvásárlása mellett, ha a tranzakcióba nem kell bevonniuk a bankkártyát.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Ráadásul Magyarországon is még nagyon sokan vannak, akik nem rendelkeznek internetes fizetésre alkalmas kártyával - a Telenor által megkérdezett ügyfelek 70 százaléka, amennyiben választhatna kártyás és szolgáltatói fizetés között, akkor az utóbbit preferálná. Ez a fizetési módszer már jól bevált a mobilparkolás és az autópályadíj esetében is. A mobilos vásárlással való első találkozást elfogadhatóbbá teszi a szkeptikusok számára is, a későbbiekben már könnyebb lesz továbblépni.

A megoldás az említett öt országban, beleértve Magyarországot is valamikor 2012 első negyedévében indul majd el, azaz a karácsonyi szünetben letöltött alkalmazásokat még nem lehet a mobilszámla terhére töltögetni. Arról egyelőre nincs információ, hogy csak az utólag fizető, számlás ügyfelek számára lesz nyitott a lehetőség vagy a prepaid csomagok egyenlegének terhére is lehet majd alkalmazásokat vásárolni. Arról sem esett még szó, hogy milyen korlátok lesznek beépítve, meg lehet-e vásárolni a drágább, komplex alkalmazásokat is, illetve arról sem, hogy az alkalmazáson belüli vásárlásokra is vonatkozik-e majd az ajánlat.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.