A Kindle Fire lehet az idei karácsony slágere
Egy amerikai piackutatás szerint az Amazon Kindle Fire komoly konkurensévé válik a tabletpiacot uraló iPadnek, még az eddig meggyőződéses vásárlók is elbizonytalanodnak és komolyan fontolóra veszik, hogy a tartalommal és cloud szolgáltatásokkal kibélelt, olcsóbb Amazon készülékre szavazzanak.
A ChangeWave Research 2600 korai befogadó típusú fogyasztót kérdezett meg a jövő héten megjelenő Amazon Kindle Fire várható fogadtatásával kapcsolatban. A kutatás szerint a Kindle Fire utáni érdeklődés a boltokba kerülést megelőző hetekben közel megegyező, sőt, egy kicsit magasabb is, mint az iPad esetében volt.
A megkérdezett korai befogadók 5 százaléka már elő is rendelte a terméket vagy biztosan megveszi, míg az Apple iPad esetében 2010-ben egy ugyanilyen panelből csak 4 százalék tette meg ugyanezt. A terméket biztosan megvásárolni akarók 26 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a 199 dolláros Fire megvétele miatt elpártol az Apple 499-829 dolláros tabletjétől - vagy elhalasztja annak megvételét vagy egyáltalán nem kalkulál vele tovább. Ez alapján a Fire lehet az első olyan készülék, ami komolyan fenyegeti az iPad egyeduralmát a tabletek piacán - persze a fokozott érdeklődés annak is betudható, hogy az iPad megjelenése óta a tablet mint termékkategória ismertebbé vált, mára már érthető, definiált a fogalom, tartalom és alkalmazások is bőségesebben akadnak erre a kategóriára.
Habár a HWSW az iPad megjelenésekor is médiafogyasztásra úgy definiálta a terméket, hogy egy “médiaolvasó”, erre az Amazon sokkal erősebben játszik, mint az Apple. Az Amazon Prime előfizetéssel elérhető jelentős mennyiségű streaming filmes tartalom, az e-könyv rendszerrel való összekapcsolódás és a tévés kapcsolódási lehetőségek lényegtelenné teszik az eszköz specifikációját, hardveres képességeit, hiszen a legfontosabb elem maga a tartalom. Ezzel szemben az iPad egy általános célú eszköz, ami a számítógéppel ugyanúgy versenyez mint a kisképernyős okostelefonnal és az e-olvasókkal. Az összehasonlítás így nem állja meg a helyét, maximum annyi igaz, hogy a vásárlók vagy az egyik, vagy a másik utat választják, tehát a Fire hiába más, az iPad piacába haraphat bele.
Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
Érdekes helyzet azonban az, hogy az Android platform a tabletek világában eddig nem tudott átütő sikert elérni, sőt, csalódást okozott az amerikai piacon minden nekifutás. Sem a Samsung Galaxy Tab, sem a Motorola Xoom nem tudta befogni az iPadet, míg az Androidot saját arcképére formáló Amazon látszólag azonnal nyerő pozícióba tudott állni. Ennek oka szintén a tartalomban keresendő, hiszen sem a Samsung, sem a Motorola nem tud igazi tartalmat és szolgáltatást adni a vevőknek, kizárólag “vasat”. A globális eladásokat és vásárlási szokásokat is meghatározó amerikai piacon pedig ez látszólag nem elég.
Az év végére kiderül, hogy az Amazon hozzáállása valóban egy új korszakot nyit a tabletvilágban és a Fire be tudja-e fogni az iPadet. A jóslatok szerint az idei év karácsonyi szezon alatt minden esélye megvan arra, hogy eladásszámban megelőzze az Apple gépét, az igazi harc viszont 2012-ben kezdődik.