:

Szerző: Dojcsák Dániel

2011. november 4. 13:42

Egyre több Google kerül a Google+-ba

Larry Page pár héttel ezelőtt dobta be, hogy a cég elkezdi teríteni a Google+-on belüli Google funkciókat. Ezt követően az Android 4.0 Ice Cream Sandwich már erős Google+ fókusszal jelent meg, átalakult a Gmail, a Reader, a Docs, Calendar és szép sorban minden.

Szokjunk hozzá, hogy nem fog úgy elmúlni hét, hogy néhány újabb csatornát ne drótozna össze a Google, most éppen a YouTube és a Chrome került sorra. Ugyan itt szerencsére nem történt teljes dizájnváltás, mindössze funkciók bekötése történt oda-vissza. A YouTube tele van érdekes tartalommal, amit kár lenne nem kihasználni, ezért a felületet és az azon keresztül elérhető zenéket, szövegeket, filmeket mindenképp illett közvetlenül behúzni a G+ felületére. A fejlesztők célja az volt, hogy a multimédia tartalmat a felhasználók egyszerűbben, gyorsabban és könnyebben elérhessék és az érdekes elemeket hatékonyan terjeszhessék.

Ennek a filozófiának a manifesztációja az új “YouTube slider”, ami a Google+ felület jobb felső részén jelenik meg. Gyakorlatilag nem más, mint egy előugró keresőmező, amivel közvetlenül indíthatunk el egy felugró ablakban nyíló lejátszót. A keresőbe akár konkrét nevet, címet, de akár tematikát, címkét is írhatunk, a lejátszóban pedig az adott kulcsszóra releváns lista indul el automatikusan. Ingyen zenehallgatásra sem rossz a megoldás, de akár az is elképzelhető, hogy valakinek kényelmes ilyen módon böngészni macskás, balesetes vagy vicces videók közt is.

Minden napra egy kis plusz

A felugró ablakos lejátszót el is lehet rakni a háttérbe, a léptetés, megállítás a főoldalon is elérhető lesz, a lejátszási lista navigálható közvetetten is. Az éppen játszott videó a felugró ablakból megosztható, de "pluszegyelni" mindkét felületről lehet. Nem egy forradalmi képesség a Google+ részéről ez, de a YouTube integrációs irányát jól mutatja a fejlesztés.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A másik újdonság a Google Chrome-ot érinti, itt szintén nem történt semmilyen durva belenyúlás a rendszerbe, mindössze két Chrome-kiegészítő jelent meg, amiket telepítve már nem csak a Google oldalain böngészve kapjuk majd az arcunkba az értesítéseket, hanem a címsor melletti ikonsoron állandóan láthatóak lesznek. Az egyik kiegészítő a frissítéseket, értesítéseket mutatja, pörögnek a piros alapon fehér számok. Míg a másik egy +1 gomb, amivel bármelyik weboldalt lájkolhatjuk Google módra, akkor is, ha azon nincs fent a dedikált gomb.

Ha valaki esetleg nem a Google Chrome böngészőt használja, annak ugyanez a funkcionalitás a Google Toolbarból is elérhető Internet Explorer alatt a mai frissítéstől kezdve. A két újdonságot kihirdető Vic Gundotra szerint ez azonban csak a kezdet, sokkal több minden van még tervben a Google+ kapcsán. A fenti két dolgot Gundotra a Google in Google+ projekt megízlelésének titulálta.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.