Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Megjelentek az első windowsos Nokiák

Bodnár Ádám, 2011. október 26. 13:15
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Bemutatkozott az első Windows Phone operációs rendszert futtató Nokia okostelefon, a Lumia 800 és olcsóbb kisöccse a Lumia 710. Ezek sikerén áll vagy bukik a vállalat és talán a Windows Phone platform jövője.

hirdetés

Az új készülékek: Lumia 800 és 710

Nehéz lenne a Nokia legnagyobb durranásáról izgalmasat írni, mivel a készülékkel kapcsolatos szinte összes információ kiszivárgott már, beleértve a fotókat és reklámfilmeket is. A mai bemutató résztvevői meggyőződhettek róla, hogy a készülék formaterve majdnem teljesen megegyezik az N9-ével: a polikarbonát "unibody" ház azonos, az előlapból kidomborodó 3,7 hüvelykes AMOLED kijelző azonban némileg kisebb, mivel a megjelenítő alatt el kell férnie a Windows Phone-t futtató telefonokon kötelező három gombnak. A Lumia 800 kijelzőjén 800x480 pixel jelenik meg.

A gépházban 1,4 GHz-es Qualcomm Snapdragon MSM8255T processzor dolgozik 512 megabájt RAM társaságában, a háttértár pedig 16 gigabájtos, ezt 25 gigabájtos SkyDrive online tárhely egészíti ki - memóriabővítési lehetőségről vagy nagyobb kapacitású modell megjelenéséről nem beszélt a Nokia. A Lumia 800 egy 8 megapixeles Carl Zeiss optikás autofókuszos fényképezőt kapott, amelyhez dupla LED-es vaku tartozik. A készülék természetesen tartalmazza a felső kategóriás okostelefonoktól elvárható vezeték nélküli vezérlőket (Wi-Fi, Bluetooth) és szenzorokat (GPS, giroszkóp, stb.).

A Lumia 800-at idén csak hat európai országban (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia) forgalmazza a Nokia, az első szállítmányok novemberben érkeznek meg az üzletekbe és a mobilszolgáltatókhoz 420 eurós kiskereskedelmi áron. Emellett ázsiai országokban vezeti be még a terméket a Nokia, az Egyesült Államok már csak jövőre kap belőle, mint ahogy további országok is, így nekünk magyaroknak is 2012-ig kell várnunk rá.

A Nokia Worldön bemutatkozott a Lumia 800 olcsóbb kistestvére, a Lumia 710 is, amely AMOLED helyett TFT LCD kijelzővel és más formatervvel rendelkezik, kamerája 5 megapixeles, a háttértárja pedig csak 8 gigabájtos. A Lumia 710 csak feketében és fehérben jelenik meg, de a Windows Phone színes témáihoz passzoló hátlapokat is lehet hozzá vásárolni. A telefon először Hong Kongban, Indiában, Oroszországban, Szingapúrban és Tajvanon kerül a boltokba még idén, 2012-ben pedig további országokban is kapható lesz, ajánlott kiskereskedelmi ára 270 euró.

Mire lesz ez elég?

Ahhoz képest, hogy a Nokiának a jövője a Lumia sorozaton múlik, a felsorakoztatott újdonságok és főleg differenciáló tényezők nem látszanak jelentősnek. Ahogy korábban már írtuk, a saját platformot feladó vállalatok csekély mozgástérrel rendelkeznek, hogy megkülönböztessék magukat a "platformtársaktól". Ebben a versenyben a Nokia kitörési pontja a hagyományos erősségének számító formaterv, fényképezés és képkezelés lehet, illetve azok az egyedi alkalmazások, amelyek a Marketplace nokiás szegletéből érhetők el, és amikhez más gyártók vásárlói nem férhetnek hozzá. A fényképezés terén a Lumia 800-nak valószínűleg nem lesz oka szégyenkezni, és a design is elsőrangú - azonban a Nokia-exkluzív szoftverek kínálata egyelőre nem tűnik meggyőzőnek.

A vállalat szoftverfejlesztői egyelőre nem sok mindent tettek annak érdekében, hogy a Nokia meg tudja különböztetni magát a Windows Phone-ra építő versenytársaktól, mint az LG, a Samsung, a HTC, vagy éppen a tajvani ASUS és Acer. A Lumia 800-zal ingyen érkezik a Nokia Drive navigációs szoftver, a Nokia Music zenestreaming-alkalmazás, amely egyelőre csak ingyenes tematikus webrádiók gyűjteményét jelenti, valamint az ESPN Sports Hub, amely a sportrajongókat látja el percrekész információkkal, hírekkel, meccseredményekkel. A cég azt ígéri, a Nokia Music még idén frissítést kap és alkalmas lesz koncertjegyek megvásárlására, valamint egy több millió dalt tartalmazó kínálatból mindenki magának állíthatja össze személyes rádióadóját - feltehetően a Last.fm-hez hasonló módon.

A bejelentésen semmi nyoma nem látszott a Microsofttal megkötött megállapodás olyan eredményeinek, amelyek a két cég szoros együttműködését igényelnék, a Nokia egyelőre csak beállt a Windows Phone támogatóinak sorába. Amint arról a HWSW is beszámolt, februárban a két vállalat azt ígérte, a Nokia Mapset integrálni fogják a Bing-alapú lokációs szolgáltatásokkal, a szövetség pedig kihasználja a Nokia mobilszolgáltatókkal kötött számlázási egyezségeit is, így számos országban lehet majd szolgáltatásokért és tartalmakért közvetlenül a mobil-előfizetésen keresztül, utólag fizetni. A Nokia World nyitóelőadásán ezekről nem esett szó.

A Strategy Analytics héten közzétett előrejelzése szerint Nyugat-Európában 105 millió okostelefon fogy idén, a Windows Phone platform részesedése ebből 6 százalékos lesz. Jövőre a 117 millió készülékből 12 százalékos részesedést hasít ki a Microsoft, amit elsősorban a Nokiának köszönhet. Amíg a Microsofttal kötött megállapodás további gyümölcsei nem érnek be, és a Nokia szoftverkínálata a lenyűgöző designjára és kamerájára kell támaszkodnia a Lumia 800-nak - a sokmilliárd eurós kérdés, hogy ez elég lesz-e.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!