Szerző: Bodnár Ádám

2011. október 24. 11:59

A harmadik negyedévben is veszteséges volt az Acer

Nyilvánosságra hozta harmadik negyedéves pénzügyi mutatóit az Acer - a nemrég még a világ második legnagyobb PC-gyártójaként jegyzett cég bevétele jelentősen visszaesett és sorozatban második veszteséges negyedévét zárta.

Még mindig az első féléves túlkészletezés hatásait, valamint a lakossági PC-piac pangását nyögi az Acer, a vállalat eredményei azonban távolról sem olyan gyászosak mint a második negyedévben. A vállalat 3,8 milliárd amerikai dollárnak megfelelő bevételt ért el a harmadik negyedév során, ami éves szinten 30 százalékos csökkenésnek felel meg. A céget érzékenyen érinti, hogy a bevételeinek túlnyomó többsége a belépő szintű otthoni PC-k  szegmenséből származik, amely mostanában ezer sebből vérzik: a gazdasági bizonytalanság közepette a lakosság kevesebb PC-t vásárol az Acer fő piacán az EMEA régióban, a netbookok vevőinek egy részét pedig sikeresen szívja el az Apple iPad.

A vállalat emellett korábban jelentős készleteket halmozott fel az értékesítési csatornákban, ezt a harmadik negyedévben sikerült "ésszerű" szintre csökkentenie. A társaság üzemi vesztesége 36 millió amerikai dollárt tett ki, szemben az egy évvel korábbi 142 milliós profittal és a második negyedéves  De hogy a gond nem szezonális jellegű, azt jól mutatja az Acer kilenchavi teljesítménye: a vállalat bevétele 28 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben üzemi vesztesége 212 millió dollár. A cég korábban tíz éven át folyamatosan nyereséget tudott termelni.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Elemzők szerint az Acer valószínűleg a negyedik negyedévben is veszteséges marad, mivel egyelőre nem látszanak annak a jelei, hogy a lakossági PC-piac hirtelen feltámadna - a gazdasági bizonytalanság közepette a diszkrecionális jövedelmek csökkentek, amelyeket a vásárlók inkább olyan izgalmas termékekre költenek mint az okostelefonok és tabletek. Az Acer okostelefonnal és tablettel is jelentkezett idén, de még egyik területen sem sikerült megvetnie a lábát - az androidos tabletek továbbra sem tudnak érdemben teret nyerni az Apple iPaddel szemben, a versenytársak (pl. Samsung, Motorola) modelljei is kiábrándító értékesítési adatokat produkálnak. A PC-piacon várhatóan csak a Windows 8 2012-ben várható megjelenése hoz újabb fellendülést.

A vállalat tájékoztatása szerint a 2011-es pénzügyi évet veszteséggel fogja zárni. Az Acer tavasszal vesztette el elnök-vezérigazgatóját, Gianfranco Lancit, aki miután összekülönbözött az igazgatótanáccsal a növekedési lehetőségeket illetően, a Samsunghoz igazolt. Az Acert jelenleg J.T. Wang, az igazgatótanács elnöke irányítja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról