:

Szerző: Koi Tamás

2011. október 18. 11:12

Letett a kormány a távközlési multik további megsarcolásáról

Jövőre kell utoljára ágazati különadót fizetniük a magyarországi távközlési cégeknek, jóllehet a kormány tavaly még azzal számolt, hogy a költségvetésnek 2013-ban és 2014-ben is származik majd valamilyen bevétele az adónemből, vagy annak egy új formájából.

Nem kell 2012 után ágazati különadó jogcímen további anyagi tehervállalást tenniük a Magyarországon működő, nagy bevételt termelő távközlési cégeknek, legalábbis ez derül ki a nemzetgazdasági miniszter által pénteken a Parlament elé terjesztett, 2012. évi költségvetéshez kapcsolódó kitekintő és fejezeti kötetekből. A tavalyi költségvetési törvényjavaslathoz 2010-ben benyújtott kitekintés alapján még arra lehetett következtetni, hogy az iparágtól 2013-ban és 2014-ben is várnak valamilyen formában hozzájárulást.

Mégsem kell a pénz

A Portfolio.hu-n megjelent elemzés szerint az egyes ágazatokból terhelő különadókból a kormány 2012-ben 155 milliárd forintnyi bevételt remél, 2013-ban azonban már csak egymilliárd forint bevétellel számol a költségvetés, míg 2014-15-ben nem származik bevétel ebből az adónemből. A tavalyi tervek szerint a társaságoknak 2013-ban és 2014-ben is fizetniük kellett volna az extra adót, igaz, a 2010-ben, idén és 2012-ben befizetendő mennyiségnek csupán a felét, vagyis évenként összesen 85 milliárd forintot. Ezzel a távközlési cégeknek 2012 után is évi 30,5 milliárd forintnyi plusz terhet jelentett volna az adónem, amit a kormány hangsúlyozottan igyekezett nem adóként kommunikálni.

A multik a különadó tavaly októberi bejelentését, valamint a jogszabályok elfogadását óvatosan kommentálták: a legnagyobb befizetőknek számító nagyvállalatok, a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország egyaránt hangsúlyozták, hogy egy ilyen adónem hátráltathat bizonyos beruházásokat, melyek hosszú távon ronthatják az ország versenyképességét. A cégek ezzel együtt kijelentették, készek rövid távú áldozatokat vállalni annak érdekében, hogy Magyarország gazdasági helyzete javuljon.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A tavalyi ágazati különadóról szóló törvény elfogadását követően a gyakorlatilag azonnal esedékessé váló befizetések komoly terhet róttak az iparági szereplők gazdálkodására. A Telenor Magyarország a tavalyi utolsó negyedévben veszteségbe futott, és a Vodafone-t is csak az anyacég közbeavatkozása tudta megmenteni attól, hogy jelentős mínuszba essen a mérleg. Ettől függetlenül mindhárom társaság komoly hálózatmodernizációs projektbe kezdett idén, melyet segített többek közt az is, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a szolgáltatók számára kedvezően módosította a korábbi, beruházásellenes frekvenciadíj-rendeletet.

Leszóltak Brüsszelből

Könnyen lehet, hogy a kormány a 2013-14-es terveket illetően Brüsszel fellépésére visszakozott: Amint arról szeptember végén beszámoltunk, az Európai Bizottság a tavasszal indított jogsértési eljárást követően úgy döntött, jogellenes a telekommunikációs cégekre kivetett ágazati különadó. Az EU a döntéssel arra kötelezte a magyar kormányt, hogy két hónapon belül tájékoztassa a Bizottságot, milyen lépéseket foganatosít annak érdekében, hogy megfelelően alkalmazza az uniós távközlési jogszabályokat.

Ezt követően a Bizottság az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti, ahol szakértők szerint minden bizonnyal elbukik majd a különadó. Ebben az esetben az államnak minden addig beszedett pénzt vissza kellene fizetnie a távközlési cégeknek, de a jogi procedúra évekig elhúzódhat.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.