Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Zune zenelejátszók: feladta a harcot a Microsoft

Koi Tamás, 2011. október 05. 10:12
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nem gyárt több Zune médialejátszót a Microsoft, Redmondban azután döntöttek a termékvonal elkaszálásáról, hogy a platform öt év alatt sem tudott komoly sikereket elérni a piacon.

hirdetés

Feladta a harcot a Microsoft a hordozható zenelejátszók szegmensében, nem készül több Zune, áll a cég egyik - azóta eltávolított - terméktámogatási oldalán. A vállalat a jövőben teljes mértékben a Windows Phone és az Xbox platformok köré szervezi a zenés és videós tartalomszolgáltatási rendszereit, a mobil szegmensben tehát értelemszerűen a windowsos okostelefonok vehetik át a Zune zenelejátszók szerepét.

A cég ugyanitt igyekszik megnyugtatni a jelenlegi Zune-felhasználókat, miszerint az eszközök ugyanúgy használhatók majd a jövőben, mint eddig, vagyis a szolgáltatások továbbra is rendelkezésre állnak a médialejátszón keresztül, valamint a terméktámogatás sem szűnik meg. Az áruházak a negyedik generációs Zune lejátszót, a Zune HD-t most is forgalmazzák, kereskedőtől függően 160-170 dollárért lehet hozzájutni a 2009-ben megjelent készülékhez.


Az első Zune lejátszó, a Zune 30

A Microsoft kevés híján öt évvel ezelőtt, 2006. november 14-én dobta piacra a Zune médialejátszókat, valamint ezzel együtt megnyitott a Zune Marketplace nevű zeneáruházat. A cél nem titkoltan az volt, hogy az Apple iTunes-szal szemben egy potens konkurenciát hozzon létre a vállalat, ezt a célt azonban nem sikerült végül elérni, noha a készülékeladások eleinte biztatónak tűntek. Az Apple meglehetősen hamar, az iPhone 2007-es premierjével döfött tőrt a platform szívébe, majd a későbbi modellek bemutatásával többször meg is forgatta azt.

A Microsoftnak négy év kellett ahhoz, hogy a Zune szolgáltatást a mobiltelefonokra költöztesse, az egy évvel ezelőtt megjelent Windows Phone-os okostelefonokra felkerült a Zune zenelejátszó alkalmazás, emellett az Xbox Live szolgáltatás kínálatába is integrálták a platformot. A Zune lejátszókból egyébként összesen négy generáció készült, a Zune Marketplace-en elérhető tartalmakat pedig az Egyesült Államokat leszámítva összesen tizennégy országból lehet elérni.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.