Szerző: Koi Tamás

2011. szeptember 12. 10:27

Másodfokon is az Apple-nek áll a zászló a Samsung ellen

Múlt hét végén másodfokon is helybenhagyta saját, elsőfokú határozatát a düsseldorfi bíróság a Samsung Galaxy Tab 10.1 tablet import- és kereskedelmi tilalmával kapcsolatban.

Továbbra sem forgalmazhatja a Samsung németországi leányvállalata a koreai gyártó 10.1 hüvelykes képátlójú tabletjét a helyi piacon. Az elsőfokú határozatot hozó düsseldorfi bíróság másodfokon is az Apple javára döntött, mely a nyáron panaszolta be a koreai gyártót. Az Apple panaszának alapját egy úgynevezett "Közösségi Formaterv", vagyis egy - évekkel ezelőtt - levédett ipari design jelenti.

A másodfokú meghallgatásra a Samsung képviselői igyekeztek jobban készülni, mint az elsőre, így a bíróság elé terjesztettek többek közt olyan dokumentumokat, melyek a cég jogászai szerint azt támasztják alá, hogy a formatervet nem az Apple-től másolta a cég, a másodfokú tárgyalást vezető bírónőt, Johanna Brueckner-Hoffmannt mindez a jelek szerint nem győzte meg.

A bíróság fenntartó határozatának indoklásában kifejtette, a két termék "modern és minimalista" kialakítása egyértelmű hasonlóságot feltételez. A döntés ellen további jogorvoslatnak már csak a Düsseldorfi régió legfelsőbb bíróságán van helye, mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Samsung Galaxy Tab 10.1 tableteknek teljesen el kell tűnniük a németországi boltok polcairól, a tiltó határozat ugyanis csak a helyi Samsung leányvállalatot, illetve a koreai anyacéget korlátozza, a német Media Markt hálózat például minden további nélkül beszerezhet készletet a fenti kettőtől eltérő forrásokból.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A düsseldorfi bíróság eredeti, augusztus 10-én hozott tiltó határozata még az egész Európai Unió területén érvényes volt, a testület végül augusztus végén önkorlátozó döntésével szűkítette le a tiltás hatályát Németországra. A két cég egyébként nem csak Európában, hanem Észak-Amerikában és Ausztráliában is egymásnak feszült a bíróságon, miután szabadalmi vitáit nem tudta rendezni a tárgyalóasztalnál.

Fontos megjegyezni, hogy az Apple panasza ebben az esetben egyáltalán nem az Android rendszer ellen irányul, hanem a Samsung terméke ellen. Nem úgy, mint abban a hollandiai perben, ahol a bíróság szoftverszabadalmak megsértése kapcsán rendelt el tiltó határozatot egyes Galaxy okostelefonokra. Az illetékes bíróság október 14-ig adott haladékot a jogsértés kezelésére a Samsungnak, ám cégnek az eredeti panaszban szereplő tíz szabadalom helyett egy esetben kell csak orvoslattal élnie - igaz, ez az egy szabadalom önmagában elég lehet a tiltó határozat érvénybe lépéséhez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról