:

Szerző: Dojcsák Dániel

2011. augusztus 25. 12:25

Jöhet az olcsó iPhone 4

Elkezdődött az iPhone 5 visszaszámlálás és szokás szerint egyre több a találgatás és a kiszivárgó információ. Míg korábban az utolsó pillanatokig nem derültek ki érdemi részletek, idén több beszállítónak is megeredt a nyelve.

Az Apple ázsiai beszállítóitól származó információ szerint az iPhone 5 piacra kerülése után az előző generáció nem csak tovább él még egy ideig, hanem egy új, olcsóbb verzió kerül piacra. Jelenleg az iPhone 4 16 illetve 32 GB memóriával kapható, de a Reuters-en megjelent információk szerint két forrás is megerősítette, hogy ősszel jönnek a 8 GB háttértárral ellátott, olcsóbb iPhone 4-ek is.

A mostani iPhone-okhoz a japán Toshiba, illetve a dél-koreai Samsung szállítja a flash memóriákat, a hírek pedig valószínűleg ez utóbbi helyről származnak. Hivatalos megerősítés természetesen nem érkezett, az Apple és a Samsung nem kommentálja a felvetést, a források pedig érthető okokból nem szerették volna vállalni a nevüket publikusan. Annyit viszont elárultak, hogy akár heteken belül színre léphetnek az olcsóbb verziók, a gyártás már folyik.

Ha olcsóbb lenne, még többen vennék

Az Apple számára több szempontból is előnyös lehet a kisebb memóriájú mobilverzió megjelentetése. Egyrészt a fejlődő piacokon jobban ki tudnák szolgálni az igényeket, ahol leginkább a 150-200 dolláros középkategóriára van kereslet. Igaz a kisebb memóriával még továbbra is is lehetetlen, hogy az Apple 200 dollár közelébe szorítsa az iPhone 4 árát, ahhoz több alkatrészen is spórolnia kellene a cégnek. Ez utóbbi viszont egyelőre nehezen elképzelhető forgatókönyv.

Addig legalábbis, amíg az Apple a jelenlegi stratégiával az okostelefongyártók közül a legnagyobb profitot képes darabonként elérni, illetve addig, amíg az Apple részesedése a robbanó okostelefonpiacon tovább növekszik. Az iPhone 5 megjelenésével az Apple tovább erősödhet, és a korábbi 15 százalékon való megrekedést előrevetítő jóslatokkal szemben a mostani közel 20 százalékos részesedésre is rátehet az iOS platform egy lapáttal. A mostaninál alacsonyabb ár bizonyára sok vevőt győzne meg arról, hogy érdemes elrugaszkodni a 200-as limitről.

Tovább nő a kapacitás

Az iPhone 5 dizájnjában nem fog komolyan elütni a négyes verziótól, a küllem alapjai maradnak, viszont nagyobb kijelzőt, jobb antennát, illetve várhatóan egy 8 megapixeles kamerát kap. Az újdonság idén nyilván az iOS új verziója jelenti majd. Az új szoftvert persze szokás szerint az előző generáció is megkapja és (jobb esetben) korrektül képes is lesz azt futtatni. Ennek ellenére az Apple két gyártói beszállítója is arról számolt be, hogy a teljes iPhone 5 gyártói kapacitás 45 milliós csúcsértéket fog elérni a Hon Hai és a Pegatron üzemeiben.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A jelenlegi kereslet indokolja is ezt, hiszen a várt 17 millió helyett 20,34 milliót adott el az idei év második negyedévében, az ázsiai kereslet növekedése pedig ezeket a számokat még tovább fogja növelni. Jelenleg az ázsiai régió az Apple eladásból származó bevételeinek nagyjából ötödét adja.

Egy iPhone, mindenek felett

A globalitás jegyében van még egy fontos változás az iPhone 5-tel kapcsolatban, mégpedig a rádiós kompatibilitás. Egészen idáig külön verzió készült a CDMA és a GSM hálózatokra, egyes források szerint az iPhone 5 ezt a szétágazódást is megszünteti, vagyis a következő generációs modell már mindkét hálózattípust támogatja. Ami többek közt azt jelenti, hogy az amerikai AT&T-nél is pontosan ugyanolyan készülékek lesznek, mint a Verizonnál.  A megjelenési dátum továbbra is homályos, de a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a bemutató szeptember végén lesz.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.