Az új SQL Server lesz a budapesti SQLU Summit sztárja
Szeptember 21-23-én hazánkban első alkalommal kerül megrendezésre SQLU Summit, az adatbázisszakma különböző ágait összefogó nemzetközi konferencia. A rendezvényen a résztvevők a világ legelismertebb SQL-szakembereitől tanulhatnak.
Először érkezik Magyarországra a SQLU Summit adatbázisokkal kapcsolatos konferencia, amelynek résztvevői három nap alatt adatbázis-adminisztrátori, fejlesztői és üzleti intelligencia témában számos előadást tekinthetnek meg. Az előadók között szerepel többek között Itzik Ben-Gan, a SolidQ alapítója, számos SQL Serverrel kapcsolatos könyv szerzője, akit világszerte elsimert SQL-guruként tartanak számon, illetve Davide Mauri BI-specialista, aki egyetlen rangosabb SQL rendezvény előadói listájáról sem hiányozhat.
Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
A neves nemzetközi előadók mellett két magyar szakembertől is tanulhatnak a látogatók: Hangyál Zoltántól, a LogMeIn adatbázis-specialistájától és Bitemo Eriktől, a Disney International üzemeltetési szakembere. Mindketten adatbázis-adminisztrátorok számára releváns témákkal készülnek, Zoltán XML végrehajtási tervekről ad elő, Erik pedig a SQL Server rendelkezésre állásának növeléséről, illetve replikációról fog beszélni. "Ez lesz az első olyan rendezvény, ahol az oktatónk, Hangyál Zoltán már mint Microsoft Certified Master ad elő. Erre a megtisztelő alkalomra izgalmas és egyedülálló témát választott magának, a többszáz gigabájtos adatbázisok teljesítménytuningolásáról fog beszélni" - mondta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont vezetője, a rendezvény hazai partnere.
Az előadások témája között kiemelt szerepet kap a Microsoft új generációs adatbázisa, a Denali kódnevű SQL Server, amelynek nemrég jelent meg az első nyilvános előzetese. A Denali fő fejlesztései a rendelkezésre állást és a teljesítményt, az üzleti intelligencia funkciókat érintik elsősorban. A SQl Server "Denali" várható újdonságairól ebben a cikkben lehet bővebben olvasni. a technológiai előzetes pedig innen tölthető le.
A budapesti SQLU Summit rendezvényről további információ ezen az oldalon érhető el.