Szerző: Bodnár Ádám

2011. július 11. 10:39

Ötvenhárommillió tablet fogy idén

A múlt héten frissítette médiatabletek eladására vonatkozó prognózisát az IDC. A piackutató vállalat korábban azt jövendölte, hogy idén 50 millió készüléket vásárolnak a fogyasztók, ezt most 53,5 millióra emelte.

Az IDC legfrissebb előrejelzése szerint 2011-ben több mint 53 millió médiatablet talál majd gazdára, ezzel a piac a tavalyinak közel háromszorosára bővül. Az iPad dominanciája továbbra is kikezdhetetlen, de egyre jön fel az androidos konkurencia.

Az első negyedévben az előrejelzéseknél némileg kevesebb tablet került az értékesítési csatornákba az IDC szerint, a vállalat ezt a makrogazdasági bizonytalansággal magyarázza, amely rányomta a bélyegét a lakossági vásárlásokra. iPadből sem fogyott annyit mint várták, állítja az IDC. Az iPad forgalmára alkatrészellátási problémák mellett az is befolyásolta, hogy az iPad 2-ről jóval a szállítások megkezdése előtt fellebbentette a fátylat az Apple, így az előző generációs modellek iránt megtorpant a kereslet.

Túl drágák az androidos modellek?

"A PC-khez hasonlóan a médiatabletek számára is kihívásokkal teli volt az első negyedév" - monda Bob O'Donnell, az IDC elemzője. "Várakozásaink szerint az év hátralevő része sokkal erősebb lesz, de azok a gyártók, amelyek a távközlési szolgáltatókon keresztül szeretnék értékesíteni tabletjeiket, kemény idők elé néznek majd." A mobilszolgáltatók csak nagyon drága adatforgalmi csomagok vásárlása esetén adják megfizethető áron ezeket a készülékeket, ezeket a havidíjakat pedig csak kevés vásárló akarja kifizetni.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Adatcsomag nélkül viszont túlságosan drágák az iPad 2-vel versenyző androidos tabletek. A Canaccord Genuity elemzője, Michael Walkley szerint az iPad 2 árazása komoly kihívás elé állítja a konkurenseket, a többi gyártónak, például a Samsungnak és a Motorolának rendkívül nehéz dolga lesz, ha nyereségesen szeretnék értékesíteni modelljeiket. "Adataink szerint se a Motorola Xoom, se a RIM PlayBook nem fogy igazán jól a jelenlegi áron, szerintünk a versenytárs tableteket jelentősen olcsóbban kellene adni az iPadnél hogy sikeresek lehessenek."

Az Apple a tabletpiacon az okostelefonok területén már bevált stratégiát alkalmazza. A rendelkezésére álló hatalmas készpénzállományból előre megfinanszírozza olyan alkatrészek fejlesztését, amelyek egy ideig csak az ő termékébe kerülhetnek be elérhetők, a "befektetésért" cserébe később pedig jelentős árkedvezményt kér. Így mire megszűnik az Apple 12-18 hónapos exkluzivitása az adott részegységre (pl. "Retina Display" kijelző), már jóval olcsóbban jut hozzá a versenytársaknál, így prémiumot arathat vagy a kereslet felpörgetése érdekében árat csökkenthet.

Kényelmesen vezet az iPad

Az Apple továbbra is kényelmesen vezeti a piacot, az androidos versenytársak (pl. Motorola Xoom, Samsung Galaxy Tab) ugyanakkor lassan de biztosan utat törnek maguknak. Az IDC adatai szerint az idei első negyedévben az Android 34 százalékos részesedést hasított ki magának a tabletpiacból, ami 8,2 százalékpontos szekvenciális növekedést jelent.

Michael Walkley szerint 2011-ben az Apple a tabletpiac 56 százalékát kaparinthatja meg, a második helyezett Samsungnak csak 12 százalék jut, az Asusnak pedig mindössze 5 százalék. Az LG, a Motorola és a RIM be kell majd érje 3 százalékkal. A Canaccord ugyanakkor nagy reményeket fűz az Amazon tabletpiaci megjelenéséhez, a bejáratott tartalomértékesítési csatornával bíró online kereskedő várható részesedését 5 százalékra teszi a cég, pedig az Amazon tabletje még meg sem jelent, várhatóan a nyár végén rajtol. 2012-ben is hasonlóak lesznek a piaci részesedési adatok.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról