:

Szerző: Koi Tamás

2011. június 20. 09:48

Kész a Firefox 5

Az eddigiekhez képest rendkívül rövid tesztelési fázist követően megjelent a Firefox webböngésző legújabb, 5-ös verziójának kész változata.

Bár a Mozilla Alapítvány saját weboldalán továbbra is a tavasszal megjelent 4-es változatot jelzi a legfrissebb Firefoxnak, a szervezet FTP-oldalán már elérhető az 5-ös változat. A fejlesztők döntése szerint a böngésző verziószámozása a jövőben jóval gyorsabb ütemben növekszik majd, mint eddig: míg a 4-es változatot több mint nyolc hónapon keresztül tesztelték, addig az 5-ös első bétája alig több, mint egy hónapja jelent meg.

Az új verzió a rövid fejlesztési ciklusból eredően kevés lényegi ponton változott elődjéhez képest. A böngésző kezelőfelülete teljesen változatlan maradt, a programozók elsősorban a már korábban meglévő funkciók javításán, továbbfejlesztésén dolgoztak. Így például javult a böngésző memóriafelhasználása, a HTML5, XHR, MathML és SMIL-támogatás, valamint optimalizálták a Javascript-motort is.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett

Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

A Mozilla korábbi ütemterve alapján a Firefox verziószámozásának változása a jövőben a Chrome-hoz fog igazodni, a böngészők számozása ugyanis a Google gyakorlatának köszönhetően már marketingértékkel is bír. Az alapítványnál a télen döntöttek úgy, hogy mesterségesen gyorsítják a fejlődést: a Mozilla egy korábbi ütemterv szerint idén 7-ig szeretné növelni a verziószámot, és az év végéig több jelentős fejlesztést integrálna a böngészőbe.

A Firefox 5 bétatesztelése május közepén kezdődött, a múlt héten megjelent, kiadásra jelölt változat egyelőre nincs fent a Mozilla weboldalán, valamint a böngésző automatikus frissítési funkciója sem ajánlja fel a letöltést. A Mozilla ütemterve szerint a végleges, stabil változatnak június 21-én, azaz holnap kellene megjelennie, a 6-os kiadás augusztus 16-án láthat napvilágot, a 7-es pedig szeptemberben.

Az új Firefox letölthető a Mozilla FTP-szerveréről, a Windows, Linux és Mac platformokra kiadott böngésző magyar nyelven is elérhető.

Túl sok, számos esetben ellentétes hatás éri az IT munkaerőpiacot, a kínálati piac a béreket, a költséges AI pedig a headcountot eszi.

a címlapról

POD

0

Podcastekkel erősít az HBO Max

2026. május 19. 12:16

A streamingóriás franchise-alapú podcastekkel próbálja növelni a felhasználók elköteleződését.