Szerző: Koi Tamás

2011. május 6. 10:15

Változatlan sebességgel robog a Magyar Telekom

A körülményekhez képest mondhatni jól teljesített az idei év első negyedévében Magyarország legnagyobb távközlési vállalata, a Magyar Telekom.

A Magyar Telekom első negyedéves bevételei 3,3 százalékkal, 147,4 milliárd forintról 142.5 milliárd forintra csökkentek az első negyedévben 2010 azonos időszakához képest, köszönhetően a vezetékes hang- és internetszolgáltatásokból származó bevételek csökkenésének - áll a társaság pénzügyi jelentésében. A cég pénzügyi mutatóiit ugyan továbbra is befolyásolta a távközlési vállalatokra tavaly kivetett válságadó, de immár korántsem olyan jelentős mértékben, mint az előző negyedévben.

A cég adózás, értékcsökkenés és kamatfizetés előtti eredménye (EBITDA) 7,7 százalékkal, 57,7 milliárd forintról 53,2 milliárd forintra csökkent, ebből 6,3 milliárd forintot az idei telekom-adó első negyedévben lekönyvelt része tett ki, a társaság emellett az átszervezésekkel járó leépítések során 1,5 milliárd forintnyi végkielégítést is kifizetett az elbocsátott dolgozóknak. A rendkívüli költségek nélkül az EBITDA 3,8 százalékkal, 61,5 milliárd forintra nőtt. Az időszakban tovább javult a cég nyereségességi mutatója is, a működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 40,2 százalékról 43,1 százalékra nőtt, köszönhetően a költségcsökkentési intézkedéseknek, valamint az ingatlanértékesítéseknek.

A távközlési multi magyarországi vezetékes bevételei 7,1 százalékal 45 milliárd forintra mérséklődtek 2011 első negyedévben a hangalapú bevételek csökkenése miatt. A mobil helyettesítés valamint az IP-alapú szolgáltatások irányába történő migráció következtében ugyanis tovább csökkent az ügyfélállomány, valamint a kedvezőtlen hatással volt az átlagos árszintre és a forgalomra egyaránt. A szélessávú ügyfelek száma ugyan tovább nőtt (megközelítve a 818 ezret), az árak csökkenése és a kedvezőbb díjszabású csomagokra történő migráció következtében az internet bevételek 7,4 százalékkal csökkentek.

A tévészolgáltatások piacán eddig töretlen lendülettel előrehaladó vállalat az első negyedévben láthatóan megtorpant, három hónap alatt nem egészen háromezer új tévés ügyfél csatlakozott, így a teljes ügyfélbázis mérete éppen csak átlépte a 751 ezret. Jól teljesített az IPTV, az ügyfélbázis mérete itt már csaknem eléri a 150 ezret, az eddig szárnyaló műholdas tévé azonban csupán hétezerrel nőtt, ami a szolgáltatás eddigi fennállása óta a legkisebb növekedés. Feltűnő a kábeltévés szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek számának csökkenése: a szolgáltatónál három hónap alatt csaknem 27 ezer kábeltévés előfizetés szűnt meg.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az első negyedévben csökkentet a mobil bevételek is, 0,2 százalékkal 55,9 milliárd forintra. Az ügyfélszám kismértékű emelkedése, a forgalom növekedése, valamint a szerződéses ügyfelek arányának folyamatos bővülése ellensúlyozta az árszínvonal csökkenését - állítja a vállalat. A hangalapú nagykereskedelmi bevételekre kedvezőtlenül hatott a mobil végződtetési díjak 2010. decembertől hatályos 16 százalékos csökkentése. A nem hangalapú bevételek 13 százalékkal emelkedtek a mobil szélessávú előfizetések 48 százalékos növekedésének következtében, ami elősegítette a mobilinternet bevételek emelkedését.

A Magyar Telekom közben láthatóan egyre drágább mobilkészülékeket értékesít: éves szinten 19,3 százalékkal emelkedtek a készülékértékesítésből és aktiválásból származó bevételek, ami egyértelműen az okostelefonok iránti kereslet élénkülésével magyarázható. Ezeken a készülékeken ugyan a készüléktámogatás is magasabb, de a támogatás szintje összességében mérséklődött és az egy új előfizetőre jutó átlagos ügyfélmegszerzési költség 35,7 százalékkal csökkent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról