Szerző: Koi Tamás

2011. május 5. 12:35

Kapható a 10 hüvelykes Galaxy Tab a magyar Vodafone-nál

Mától szerepel a Vodafone Magyarország készülékkínálatában a Samsung 10 hüvelykes táblagépe, a Galaxy Tab 10.1v, mely nem minden szempontból egyezik azzal a típussal, amit a koreai gyártó az iPad 2 igazi riválisának szánt.

A 10.1v típusú Galaxy Tabet kizárólag a Vodafone-nak szállítja Európában a Samsung (erre utal a típusjelzés végén a "v" betű is), így több nyugat-európai ország után mostantól hazánkban is hozzá lehet jutni az iPad 2 egyik potenciális kihívójához - pontosabban annak egy kezdeti változatához.

A Samsung Galaxy Tab 10.1v ugyanis abból a legyártott készletből származik, amit eredetileg az iPad riválisának szánt a koreai gyártó, ám az Apple iPad 2 bemutatása után módosítottak egyes műszaki adatokon. Korábbi, egymásnak ellentmondó információk szerint az eredeti változat gyártása el sem kezdődött, nemrég azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a gyártósorok már javában üzemelhettek, amikor az Apple előrukkolt az iPad 2-vel, a felhalmozódott készletet pedig kiárusítja a Samsung.

A felhasználók számára az első és második generációs Galaxy Tab 10.1 közt egyetlen szembeötlő különbség van: a készülékek vastagsága. A Vodafone által is árult Galaxy Tab 10.1v ugyanis 10,9 milliméter vastag, ám amikor a Samsung számára nyilvánvalóvá vált, hogy az iPad 2 ennél jóval karcsúbb lett, átdolgozták a kialakítást, így a végleges változat már csupán 8,6 milliméter vastagságú (az iPad 2-nél 0,2 milliméterrel vékonyabb). A vékonyabb tabletet egyébként csak júniustól lehet majd kapni.

Ott leszel?

Janklovics Péter stand-upol a SYSADMINDAY-en!

Ott leszel? Janklovics Péter stand-upol a SYSADMINDAY-en!

A Samsung Galaxy Tab 10.1v-t jelenleg két konstrukcióban árulja a Vodafone, a Tablet Maxi Easy tarifával 50 ezer, a Tablet Maxi Comfort tarifával pedig 30 ezer forintot kell érte fizetni egy összegben. A két tarifa havi előfizetési díja 9900 és 12 900 forint, a díjcsomagok 2 és 4 gigabájtnyi adatforgalmat tartalmaznak. A vásárláskor feltétel a két év hűség vállalása.

A Galaxy Tab 10.1v-vel a Vodafone táblagép-kínálata immár három eszközből áll, ezek közül néhányat más szolgáltató is forgalmaz itthon - a most piacra került típus tudomásunk szerint azonban csak a Vodafone kínálatában lesz elérhető.

a címlapról

last minute bug

28

Döcögősen rajtol a Firefox 78

2020. július 3. 10:05

A Mozillának az utolsó utáni pillanatban kiszúrt bugok miatt kellett félbeszakítania a frissítés kiadását.