Szerző: Bodnár Ádám

2011. május 2. 10:03

Rekordot döntött az első negyedévben a mobilpiac

Az okostelefonok terjedésének köszönhetően rekordot döntöttek az első negyedévben a mobiltelefon-eladások, jelentette az IDC. 2011 első három hónapja során világszerte 371,8 millió készülék fogyott, közel 20 százalékkal több mint egy évvel korábban, amikor 310,5 milliót adtak el.

Nyugat-Európában a felső árkategóriában az iPhone mellett a HTC, a Samsung és a Sony Ericsson új androidos mobiljai voltak a legkelendőbbek, az alsó árkategóriába pedig sikeresen benyomultak a kínai gyártók, a ZTE és a Huawei. Az Egyesült Államokban is az iPhone vitte a prímet, de az LTE-kompatibilis HTC Thunderbolt is figyelemre méltó forgalmat produkált az IDC szerint. A fejlett piacokon már jó ideje az okostelefonok jelentik a mobiltelefon-vásárlások fő mozgatóerejét, de az elérhető modellek piacra érkezésével már Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában, valamint Dél-Amerikában is felpörögnek az eladások.

Még vezet a Nokia

A gyártók versenyében továbbra is a Nokia áll az élen, azonban a finnek villámgyorsan veszítik el korábban megszerzett részesedésüket. Egy éve a Nokia még a mobilpiac 34 százalékát uralta, az idei első negyedévben ez 29 százalékra csökkent. A vállalat a 20 százalékkal növekedő piacon csak kevesebb mint 1 százalékkal tudta növelni készülékeladásait. A Samsung megerősítette helyét a második helyen és közelebb került a Nokiához, bár a leszállított mobilok száma a piaci átlag alatt nőtt (9%). A koreai vállalat kinyilvánított célja, hogy 2011-ben 50 millió okostelefont értékesítsen és jó úton halad hogy ezt el is érje.

A mobilgyártók rangsorában az LG kaparintotta meg a harmadik helyet. A kisebbik koreai számára az első negyedév még mindig nem a növekedésről, hanem a felkészülésről szólt, a leszállított készülékek száma 9,6 százalékkal csökkent, a részesedés ezzel pedig 6,6 százalékra apadt. Az IDC szerint az LG főképp a korábban erősségének számító Európában és a volt szovjet államokban esett vissza, ami egyértelműen a vonzó okostelefon-modellek hiányával magyarázható. Középtávon a cég számára a legfontosabb kérdés, hogy elég gyorsan tudja-e növelni okostelefon-eladásait ahhoz, hogy ellensúlyozzák a "feature phone"-ok iránti kereslet csökkenését.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Apple az iPhone mindent elsöprő népszerűsége hátán a globális gyártói ranglista negyedik helyére kapaszkodott, ahogy készülékszállításai több mint kétszeresére nőttek egy év alatt. A vállalat 2011 első három hónapja során 18,7 millió okostelefont adott el, ami 5 százalékos részesedés megszerzéséhez volt elég. Az iPhone-értékesítés ekkora ugrása főként annak tudható be, hogy a készülék megjelent a második legnagyobb amerikai szolgáltató, a Verizon Wireless kínálatában.

Nem mennek jól a BlackBerryk

Az almás cég előretörése miatt a kínai ZTE az ötödik helyre szorult a rangsorban. A cég eladásainak zöme az anyaországra és Dél-Amerikára esik, ahol főképp kedvező árú mobiljaival hódít, de az androidos okostelefonjai megjelentek a fejlett piacokon, például Magyarországon is. A ZTE három hónap alatt 15,1 millió mobilt adott el, részesedése 4,1 százalék volt, ami még mindig elég ahhoz, hogy megelőzzön olyan patinás gyártókat mint a Motorola, a Sony Ericsson és a Research In Motion - utóbbi tavaly még bent volt az öt legnagyobb gyártó között.

A RIM egyébként pénteken profitfigyelmeztetést tett közzé, amelynek hatására a részvényei mélyrepülésbe kezdtek és 14 százalékot vesztettek értékükből. A kanadai okostelefon-gyártó közölte, készülék-eladásai az előrejelzett intervallum aljához közelítenek, mivel a nemzetközi piacokon nem fogytak olyan jól a BlackBerryk mint várták. A RIM néhány hete dobta piacra PlayBook nevű tabletjét, amely a sajtóban vegyes kritikát kapott, de leginkább érdektelenség fogadta. A cég a héten mutatja be új Bold modelljét és operációs rendszerének új verzióját.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról