:

Szerző: Koi Tamás

2011. április 26. 13:18

Bejelentette androidos tabletjeit a Sony

Hivatalosan is bejelentette a Sony, hogy idén piacra dobja első tabletjeit. A japán multi a nagy gyártók közül gyakorlatilag utolsóként lép piacra ilyen termékkel, cserébe robusztus tartalomszolgáltatást nyújtana az újdonságokhoz.

A pár héttel ezelőtt megszellőztetett információknak megfelelően a Sony bejelentette, hogy két új tablettel egészíti ki termékportfólióját. A két újdonság - melyek márkaneve egyelőre továbbra sem ismert - várhatóan az év második felében, az ünnepi bevásárlási szezon kezdetén kerülhet forgalomba. A Sony ezzel az ismertebb elektronikai gyártók közül utoljára vezeti be a termékkategóriát a kínálatába, a megkülönböztetés így nem lesz könnyű, tény azonban, hogy a japán cégnek szinte mindegyik riválisához képest (leszámítva talán az Apple-t) kiterjedtebb tartalomszolgáltató rendszer áll a rendelkezésére.

Az S1 és S2 kódnévvel illetett tabletek teljesen eltérő filozófiával és fizikai felépítéssel készülnek: előbbi 9,4 hüvelykes érintőkijelzőjével a tabeletek hagyományos vonalvezetését követi, egyedül a felső él felé megvastagodó burkolat szembeötlő - ez a Sony szerint kényelmesebbé teszi az eszköz kézben tartását. Az S1-et elsősorban médiafogyasztásra ajánlja a Sony, ehhez alapul a tavaly áprilisban debütált Qriocity tartalomdisztribúciós rendszert szolgálhat.

Az S2 az eddig megjelent tabletekhez képest szokatlan, kagylóforma vonalvezetéssel rendelkezik, a portréállásban félbehajtható gépet két 5,5 hüvelykes érintőkijelzővel látták el. Az S2-t elsősorban videojátékok futtatására optimalizálják a Sonynál, az eszköz egyfajta átmenetet képez a PlayStation kézi konzolok és a tabletek, valamint az okostelefonok közt - információink szerint sokáig éppen ezért kérdéses volt az is, hogy a tabletek a Sony Ericsson, vagy az anyacég márkanevén jelennek meg. A játékok zökkenőmentes futtatása érdekében a rendszer lelkét egy NVIDIA Tegra 2 chip adja, a vezérlés pedig a Sony elképzelései szerint az alsó érintőkijelzővel oldható meg. A tablettel a tervek szerint csatlakozni lehet a PlayStation Network/Store online szolgáltatáshoz is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A két tablet közös vonása, hogy mindkét típus a Google Android operációs rendszer táblagépekre fejlesztett változatát, a Honeycombot (Android 3.0) futtatja, emellett mindkettő képes WLAN-kommunikációra, valamint egyes modelleket 3G/UMTS modemmel is felszerelnek. Az S1 modellt a fentieken túl infravörös jeladóval is felvértezik, amivel - a megfelelő alkalmazás felhasználásával - az otthoni szórakoztatóelektronikai központ összes eleme vezérelhető lesz.

A Sony a mai bejelentés során egyelőre sem a tabletek pontos megjelenési idejét, sem az árakat nem közölte, de egyes, korábban kiszivárgott információk szerint az S1 599 dollárért, az S2 pedig 699 dollárért kerülhet forgalomba.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.