Szerző: Koi Tamás

2011. április 18. 11:58

Percdíjat emel a Telenor

A végződtetési díjak folyamatos, hatósági csökkentése idén egyelőre nem látszik érvényesülni a mobil percdíjaknál: májustól a Telenor és a T-Mobile is megemeli egyes tarifái esetében a beszélgetési díjakat.

Május közepétől több mobiltarifa esetében is árkorrekciót hajt végre a Telenor Magyarország, derül ki a vállalat pénteken kiadott előfizetői tájékoztatójából. A tavalyi utolsó negyedévet veszteséggel záró cég ugyanakkor nem az egyetlen, mely árat emel májusban: a T-Mobile a jövő hónap elejétől szintén korrigál kisebb mértékben.

A Telenor május 17-től érvénybe lépő új díjszabása a "Perc" tarifacsomag-család összes tagját érinti. Ezeknél a tarifáknál közös jellemző, hogy a konstrukciók havi díja száz százalékban lebeszélhető, emellett az SMS-díj megegyezik a percdíjjal, így az előfizetők számára a havi költségek kiszámíthatóbbá válnak. Ebbe a tarifacsaládba tartozik egyébként a Telenor messze legnépszerűbb konstrukciója, a "35 Perc", melyet havi 1295 forintért vehetnek igénybe az előfizetők - május 17-ig.

A Perc díjcsomagok esetében a percdíj az alacsony árkategóriás 35 Perc, 60 Perc és 120 Perc esetében egységesen 2 forinttal emelkedik, ennek megfelelően nő a csomagok havi előfizetési díja is. A változás eredményeként a havi fix költségek 70-1200 forint közt növekednek, de ha az ügyfél a lebeszélhető kereten túl is folytat beszélgetéseket, a havi többlet ennél nagyobb is lehet. A tájékoztató alapján nem egyértelmű, hogy az áremelés az SMS-ekre is vonatkozik-e, a díjcsomagok felépítéséből adódóan azonban valószínűsíthető, hogy a szöveges üzenetek is drágábbak lesznek.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Május 1-től a T-Mobile is kisebb árkorrekciót hajt végre MédiaMánia díjcsomag-családjában, valamint a Domino kártyás előfizetésnél, ez szintén a szolgáltató egy korábban kiadott előfizetői tájékoztatójából derül ki. A MédiaMánia díjcsomagoknál a legkisebb, XS konstrukciót leszámítva minden esetben 1 forinttal emelkedik a hálózaton belüli és hálózaton kívüli percdíj, míg a standard Domino díjcsomagnál 2 forinttal nő minden normál percdíj.

A két cég kisebb árkorrekciója egyébkén éppen azelőtt történik, hogy a nagykereskedelmi hívásdíjakat hatósági szinten szabályozó Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság legújabb piacelemzési határozata érvénybe lépne. Ez a jelenleg még csak tervezeti szinten létező határozat előírja, hogy a közzétételtől kezdődően a beszédcélú hívásvégződtetési díjaknak 2013. január 1-ig három lépcsőben, legfeljebb percenként 7,06 forintra kell csökkenniük mindhárom szolgáltatónál.

Megkérdeztük a Telenor Magyarországot, mi indokolja a mostani áremelést, a cégtől azt a választ kaptuk, hogy a szolgáltató az infláció miatt kényszerült a korrekcióra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról