Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

iPhone 5: őszre halasztva

Dojcsák Dániel, 2011. március 29. 14:04
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az Apple évek óta óramű pontossággal ugyanabban az időszakban mutatja be a különböző termékeit. Mindenki tudja, hogy nyáron jön az új iPhone, ősszel az új iPod, tavasszal az iPad. A piac változása miatt viszont már nem feltétlenül logikus ez a ritmus.

Az elmúlt négy évben az Apple mindig június-júliusban dobta piacra az új iPhone modellt, s a bemutatót is a WWDC-n (Worldwide Developers Conference) tartották júniusban. A WWDC időpontját az Apple ma jelentette be, de ez több szempontból is szokatlan volt. A gyártó semmilyen említést nem tett hardverről a korábbi évekkel ellentétben, kizárólag az iOS és a Mac OS került szóba még a sajtóközleményben is. Sőt, több forrás is állítja, hogy 2011-ben a WWDC egy szoftver show lesz és nem hardveres esemény. Emellett egy másik forrás azt állítja, hogy az Apple még most rendeli az alkatrészeket az iPhone 5-höz, amit tipikusan 6 hónappal a start előtt szokott.

Ha a pletykák igazak - és erre több jel mutat - akkor a bemutató idén tényleg nem nyáron, hanem ősszel lesz. Ez nyilván nem tervezési késlekedés vagy beszállítói hiba, hanem a marketing stratégia átalakítása lehet. Fontos megjegyezni, hogy az Apple pénzügyi éve szeptember 24-én zárul, ez is indokolhatja a váltást. Emellett érdekesebb lehet az új modellt a nyár helyett az őszi “back to school” időszakra tenni, főleg úgy, hogy mostanra már nincs szolgáltatói exkluzivitás a legtöbb országban, és az amerikai és a többi országbeli indulás közt is kicsi a különbség időben.

Újragondolt naptár

Átkerülhet az iPad bejelentés is, hisz a karácsonyra megvásárolt táblagép helyett aligha fognak a fogyasztók újat vásárolni 1-2 hónappal később. A két húzótermék miatt viszont előfordulhat, hogy az iPod-ok is átkerülnek, hogy egyenletesen szét legyenek osztva a bejelentések, mivel még az Apple rajongók pénztárcája is véges.

Az iPhone 5 kapcsán egyelőre azt lehet sejteni, hogy a kijelző mérete megnő, a mostanihoz képest valamivel szélesebb lesz, így valószínűleg a felbontása is változik keveset. Szinte biztos, hogy az NFC modul is bekerül, főleg látva a Google erős nyomását a területen. Azt is befutóra veszik az Egyesült Államokban, hogy egyszerre érkezik az iPhone-ból a Verizonhoz a CDMA-s verzió, ami plusz 100 millió potenciális vásárlót jelent az amerikai országban.

A fentieken túl elképzelhető, hogy érkezik egy olcsóbb, szerényebb képességű, középkategóriás iPhone is, amivel az Apple az Android-veszélyre válaszolna, bár ez egyelőre csak egy misztikus feltételezés. Az új 5-ös modellel kapcsolatban azt is híresztelik, hogy a megjelenése szinte teljesen azonos lesz a mostani verzióval, csak a hátsó üvegfelület helyett csiszolt fémborítást kap a mobil.

Ha valóban szeptemberben jön csak az új Apple okostelefon, jó hír lehet a Mac rajongóknak, hiszen akkor a nyári WWDC sokkal hangsúlyosabban szólhat majd a megjelenő Mac OS X Lion-ról.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Augusztus 28-án és 29-én folytatjuk, fejlesztői meetupokkal jövünk. A program éles, lehet regisztrálni.