Szerző: Koi Tamás

2011. március 11. 14:48

Androidban élre állt a Telenor

Az elmúlt hónapokban jelentős mértékben bővítette okostelefon-kínálatát a Telenor. A mobilszolgáltató tavaly decemberben karolta fel a Google Android platformját, ma pedig már több androidos készülék szerepel a portfólióban, mint a két riválisnál.

A Telenor tegnap harmadik alkalommal tartotta meg Android Workshop rendezvényét, a cég ezúttal celebeket is elhívott, akik többek közt arról beszéltek a résztvevőknek, hogy mi mindenre használják (okos)telefonjukat. Az operátor tavaly decemberben elindított rendezvénysorozatának célja, hogy minél több új vagy meglévő előfizetőt vezessen be az okostelefonok világába - ez egyébként mindhárom piaci szereplő jól felfogott érdeke, hiszen a nagyobb tudású telefonok mellé drágább szolgáltatások is kapcsolhatók.

Droidhadsereg

Az androidos kampány mellett a Telenor az utóbbi hónapokban egyre nagyobb figyelmet fordított arra, hogy telefonkínálatát bővítse, így a listában ma már gyakorlatilag mindegyik népszerűbb androidos készülék megtalálható, árkategóriától függetlenül. Jellemző, hogy március első felében több androidos készülék szerepel a Telenor portfóliójában, mint ahány okostelefont összesen tartott a cég tavaly októberben.

A cég a platform iránti elkötelezettségét tanúsítva külön oldalt tart fenn az androidos készülékeknek, melyen a választék mellett rövid leírás is olvasható a Google operációs rendszeréről, illetve a telefonokkal elérhető különböző szolgáltatásokról. A Telenor sajtóközleménye szerint a választékban jelenleg 19 androidos készülék szerepel, igaz, ebbe a tableteket is beleszámolja a szolgáltató, valamint a Red Bull Mobile ajánlatokhoz tartozó készülékek is szerepelnek a listán, nincsenek benne viszont külön a djuice-kínálat tagjai.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Ha a két tabletet (Galaxy Tab, ZTE V9 Light) nem számítjuk, a Telenor akkor is a legbőségesebb androidos telefonkínálattal rendelkezik, a Vodafone ugyanis a HWSW rögtönzött felmérése szerint 14, a T-Mobile pedig 15 androidos okostelefont szerepeltet jelenleg a kínálatában. A szolgáltató választékába ráadásul időközben visszatértek azok a márkák, amik tavaly október közepén teljesen hiányoztak, így az árlistán több Sony Ericsson és LG készülék is szerepel, sőt, a Telenornál hazánkban elsőként jelenik meg például a világ első kétmagos processzorral ellátott mobilja, az LG Optimus 2X.

Vannak még hiányosságok

A Telenor okostelefon-választékából ezzel együtt továbbra is hiányzik az iPhone, jóllehet a T-Mobile után tavaly november végén a Vodafone is elkezdte forgalmazni az Apple telefonját. Az Android felkarolása a Telenornál alighanem részben ennek, részben pedig a platform elsöprő sikerének köszönhető. A vállalat szerint egyébként a 15-49 éves korosztály általában fogékonyabb az okostelefonok által jelentett kényelmi funkciókra, ugyanakkor az internetelérésre képes telefonok tulajdonosai körében sem általánosan elterjedt még a készülékkel való internetezés.

Az edukáció ezért kulcstényező lehet a mobiladat-szolgáltatások piacán, amiben még bőven rejlik növekedési potenciál, és korántsem lefutott a meccs, hiszen bár a piacot vezető T-Mobile-t nem könnyű utolérni a Telenor továbbra is versenyben áll a Vodafone-nal. A Telenornál ráadásul az egy főre jutó átlagos havi adatmennyiség tradicionálisan magas, ami azt feltételezi, hogy a szolgáltatónál sok a modemes ügyfél, vagyis azok, akik a mobilnetet nem a telefonjukról, hanem PC-jükről használják.

a címlapról