Szerző: Bodnár Ádám

2011. március 7. 11:20

Az Android töredezettségét gyógyítja a Google

A Google a régebbi Android-verziókra is elkészítette a Fragment API-t, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az alkalmazások egyformán jól jelenjenek meg a különféle felbontású és tájolású kijelzőkön.

Az Android 3.0 "Honeycomb" egyik figyelemre méltó újdonsága a Fragment API, amely lehetővé teszi egy szoftver felhasználói interfészének modulokra bontását - ezeket a modulokat a program más és más elrendezésben jelenítheti meg attól függően, hogy az adott készülék mekkora felbontású és milyen tájolású képernyővel rendelkezik. A Fragment API bevezetésével a Google célja, hogy megkönnyítse azoknak a fejlesztőknek a dolgát, akik az alkalmazásaikat okostelefonokra és tabletekre is el szeretnék készíteni.

Mivel az okostelefonok és a tabletek képernyőjének mérete, felbontása és tájolása többnyire eltérő, a fejlesztőknek több verziót is ki kell adniuk a programjaikból ha azt szeretnék, hogy minden eszközön jól nézzen ki. A Fragmet API frappáns megoldás a problémára, azonban csak az Android 3.0-ban jelent meg, ezért a fejlesztők egyelőre vonakodnak használni, mivel jelenleg a Motorola Xoom tablet az egyetlen elérhető készülék a piacon, amelyen az új Android fut.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A visszajelzésekre válaszul a Google úgy döntött, a Fragment API-t elérhetővé teszi a korábbi Android-verziókon is (1.6 vagy frissebb). Ez egyfelől meghozhatja a kedvet a használatához, másfelől pedig az eredetileg honeycombos tabletekre született  alkalmazások a fejlesztés révén megjelenhetnek a korábbi tableteken és okostelefonokon is, amelyeken nem érhető el a legújabb Android - ilyen például a Samsung Galaxy Tab.

Android-verziók elterjedése

Az Android rengeteg fejlesztőt vonz és számos sikeres alkalmazást termelt már ki, de a platform töredezettsége a mai napig problémát jelent. A Google viszonylag friss, február eleji adatai szerint a használatban levő készülékeknek még csak kevesebb mint 1 százalék futtatja a 2.3-as verziót, a legelterjedtebb az Android 2.2, amely az eszközök 57 százalékán fut, illetve az Android 2.1, amely kevesebb mint harmadán. A mai napig vannak mobilok Android 1.6-tal és 1.5-tel is a felhasználóknál.

A fejlesztők számára jó hír, hogy az okostelefonokénál nagyobb felbontású kijelzővel rendelkező androidos tabletek megjelenése és várható elterjedése a Fragment API miatt valószínűleg nem okoz akkora problémát és nem töredezik tovább a platform.

a címlapról