Szerző: Dojcsák Dániel

2011. február 18. 11:50

Eltűnik a színről a Motorola hazai disztribútora

Habár a weboldalon még egyáltalán nem látszik, de a HWSW-nek több egymástól független forrás is megerősítette, hogy a Motorola és HTC okostelefonok kis- és nagykereskedelmével is foglalkozó Motoker lehúzta a rolót.

A Motoker sikeres disztribútornak számít, amelyet leginkább az androidos HTC és Motorola készülékek iránti érdeklődésnek köszönhet. A cég a Motorola egyedüli disztribútoraként volt jelen a hazai piacon, de a HTC-készülékek kereskedelmében is kritikus szerepet töltött be. A felhasználók, ha nem közvetlenül a Motokerben vásároltak, hanem más hazai kiskereskedésben, akkor is sok esetben a Motokeren keresztül érkezett készletekhez fértek hozzá, s a garanciát is a Motokerben lehetett érvényesíteni.

A HWSW információi szerint nem az okostelefonok és kiegészítők értékesítése esett vissza, hanem a cég érdekelt volt egészen más piacokon is, s ott halmozott fel jelentős tartozásokat. A követeléseket nem tudta teljesíteni, így nem maradt más lehetőség, mint a tartozás fejében átadni a céget, értesült lapunk. A hivatalos magyarázat természetesen az, hogy a vevő befektetési céllal vásárolta meg a Motokert, de az új tulajdonosnak  nem profilja a mobiltelefon-értékesítés, s az átvett cég be is fejezi ezen tevékenységét.

Még nem látszik a jövő

A weboldalon még erre utaló jelek nincsenek, a helyzet az, hogy a Motorola okostelefon disztribúció ezzel megszűnik Magyarországon, legalábbis, ha a cég nem keres új partnert. A HTC esetében a szolgáltatói ajánlatokon túl szintén lecsökken a lehetőségek száma, s kizárólag a Speedshop marad hivatalos kiskereskedelmi partnerként, igaz beszállítóként ott a CHS és a Rightphone is jelen van, így a Motorolával ellentétben itt nem kell fennakadásokra számítani.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Motokertől származó mobilok tulajdonosainak kellemetlen lehet a helyzet, hiszen a garanciális javításokat eddig a vállalat intézte. Ezt követően a motokeres garanciajeggyel rendelkező egyéni ügyfeleknek az E-care nevű hivatalos szervizhez kell fordulnia meghibásodott HTC okostelefonok esetében. A Motorola-tulajdonosok esetében még nem tiszta, mi lesz a teendő garanciális ügyintézéskor, mivel a Motorola az elmúlt hónapokban leépítette a hazai PR-tevékenységét, ezért nem tudtunk elérni senkit, aki választ adhatott volna erre a kérdésre, s a Motoker eddigi vezetőit sem sikerült elérnünk.

A HWSW úgy értesült, hogy a Motoker korábbi gárdája Phonetrade néven folytatja a jövőben a tevékenységét, de egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan milyen profilt kap a cég. Előfordulhat, hogy újra felépítik a HTC-Motorola fókuszt, de jelenleg még csak egy “under construction” felirat fogadja a weboldalon a látogatókat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról