Szerző: Gálffy Csaba

2011. február 10. 11:59:00

Újra telefonos cég a HP

Bemutatta idei versenyzőit a HP - kis és nagy okostelefon, illetve egy 10 hüvelykes táblagép érkezett. A felhozatal erősnek ígérkezik, amennyiben sikerül végrehajtani a globális bevezetést, a HP-nek vannak esélyei.

Hatalmas verseny van kibontakozóban a táblagépek piacán. A mobiltelefonok és a PC-k felől érkező gyártók is hegemóniájuk alá akarják vonni a szegmenst, és sorban jelentik be az itt versenyző termékeiket. A tülekedésből egyelőre - jellemző módon - a két lassan mozgó óriás, a Nokia és a Sony maradt ki, szinte mindenki más már hosszú hónapok óta fejleszti a saját termékét.

Nehézsúlyú tábla

HP TouchPadA HP táblagépe a nem túl fantáziadús TouchPad névre hallgat. A 9,7 hüvelykes gép a webOS jellemzőit ülteti át a nagyobb képernyőre, így van dock, cards és a Palm által kitalált egyedi értesítőrendszer is. A Topaz kódnéven fejlesztett termék meglehetősen súlyos, 740 grammos, vagyis 10 grammal nehezebb mint az iPad. Szerencsére a bejelentés szerint hamarosan érkezik a kistestvér 7 hüvelykes Opal is, amely könnyebbnek ígérkezik.

A tablet hardveres szempontból igen erős lett, feladja a versenyt nem csak az iPadnek, de talán az iPad 2-nek is. A TouchPad kétmagos, 1,2 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzort kapott 1 gigabájt RAM-mal, beépített giroszkóppal, gyorsulásmérővel és iránytűvel rendelkezik, a 3G-s modellben pedig GPS is van. Az kapcsolattartást b/g/n szabványú Wi-Fi, Bluetooth 2.1 és 3G is segíti - az olcsóbb verzióból ez utóbbi értelemszerűen kimarad. A távkapcsolatokban élőknek jó hír, hogy a gépben van 1,3 megapixeles előlapi kamera, így videós Skype-hívásokra is alkalmas.

A táblagép néhány kötelező alkalmazást már most magáénak tudhat, lesz rá Amazon Kindle, vezeték nélküli nyomtatás, Google Docs, QuickOffice és Dropbox is. A TouchPad érintőbillentyűzete négy fokozatban állítható méretű, így ujjunk vastagságához szabhatjuk. A szoftveres megoldások között találjuk a szoros okostelefonos integrációt, ha kapcsolatot hozunk létre a Pre és a TouchPad között, akkor az adatok szinkronizálódnak, értesítésekkel, üzenetekkel és egyéb személyes információkkal együtt. Otthon tehát nyugodtan akaszthatjuk a telefont a Touchstone vezeték nélküli töltőre és vehetjük kezünkbe a táblagépet, mert minden telefonos funkciót át tud venni a Touchpad - beleértve a hanghívásokat is. A táblagép 16 és 32 gigabájtos beépített háttértárral is elérhető lesz.

Pre 3 és Veer

Palm Pre 2A HP új okostelefonokat is bejelentett, a Veer 2,6 hüvelykes, a Pre 3 pedig 3,6 hüvelykes kijelzővel érkezik - összehasonlításképpen az első és második Pre csak 3,1 hüvelykes képernyővel rendelkezett. Ennek megfelelően Pre 3 elődjeinél hosszabb és vékonyabb lett, a kijelző felbontása pedig 800x480 pixelre nőtt. A kialakítás azonban megmaradt, a telefon hosszanti szétcsúsztatásával bukkan elő a teljes QWERTY billentyűzet. A telefon belül is alaposan megújult, 1,4 GHz-re húzott egymagos Snapdragon dolgozik benne, ilyen processzor van a HTC Desire HD-ben és a Sony Ericsson Xperia Play-ben is. Újdonság az univerzális rádióvezérlő, a telefon így HSPA+-tól EDVO Rev A.-ig minden szabványt ismer, az összes amerikai és európai hálózatot képes kezelni. A telefon 8 és 16 gigabájtos verzióban lesz kapható.

A HP az üzleti telefonnak pozicionált Pre 3 mellett egy "néptelefont" is bemutatott, ez a Veer. A kifejezetten pici készülék összecsukott állapotában kisebb mint egy pakli kártya és mindössze 103 grammot nyom. A Veer ennek ellenére nem gyenge, 800 MHz-es Snapdragon processzort kapott, ugyanazt, amely a HTC Desire Z-ben is dolgozik. A kijelző felbontása nem túl nagy, a 400x320-as képernyő azonban ekkora méretben elég lehet. A nagy testvérekhez hasonlóan a Veer is támogatja a Flash 10.1-et. A háttértár 8 gigabájtos lesz, a kamera pedig a nagyobb testvérben is helyet kapó 5 megapixeles, autófókuszos, 720p felbontású videó felvételére alkalmas egység lesz, az előlapi kamera azonban kimaradt.

A Palm halála

HP VeerA most bejelentett termékek a webOS különböző verzióit futtatják, a táblagép webOS 3.0-t kap, az okostelefonok az operációs rendszer 2.2-es verzióját futtatják. A bejelentés és a sajtóközlemény a szoftveres különbségekre nem tért ki, a nyilvánvaló okostelefon-táblagép különbségeken kívül kérdéses, hogy milyen funkcionalitásbeli eltérések lesznek.

A Palm méreténél fogva sem volt képes világméretű disztribúciós rendszereket működtetni, ez pedig súlyos hátrányt jelentett a többi konkurenssel szemben. A webOS-t futtató telefonok rengeteg piacon nem voltak kaphatóak - így például nálunk sem, pedig ma már nem lehet csupán néhány országra támaszkodva egy működő és prosperáló ökoszisztémát létrehozni. Úgy tűnik ezt most a HP is megértette, talán ennek köszönhető Richard Kerris leigazolása - Kerris a 2000-es évek elején felelt az Apple fejlesztőkkel folytatott kapcsolataiért, és jórészt az ő sikere volt, hogy időben elkezdtek kijönni az alkalmazások Max OS X alá.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A HP-be olvadás révén azonban ez a probléma várhatóan eltűnik, köszönhetően a cég világszintű jelenlétének és disztribúciós hálózatainak. Amennyiben az óriásvállalat teljes mellszélességgel a webOS platform mellé áll, az év során jelentős szeletet kihasíthat az okostelefonos és főleg a táblagépes piacból.

A TouchPad és a Pre 3 a nyár folyamán lesz elérhető, a Veer azonban már kora tavaszra a boltok polcain lesz a HP ígérete szerint. A termékbemutató során a HP elejtett néhány morzsát arra is vonatkozóan hogy a webOS nem korlátozódik a jövőben a telefonokra és táblagépekre, hanem kiterjesztik a platformot a PC-kre és a nyomtatókra is. Hogy ez pontosan mit jelent, arról majd az év folyamán hoz nyilvánosságra részleteket a HP. Az újdonságok bemutatásával együtt a Palm mint márkanév is megszűnt, a termékeket egyszerűen HP Veer vagy HP Pre 3 néven emlegetik. A Palm neve a webOS mellől is eltűnik, valamint a készülékek házán sem jelenik meg, így nyugodtan kijelenthetjük, a szép emlékű márkának vége.

a címlapról