Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Komoly security line-up az idei SYSADMINDAY-en: FPS játékok hackelésétől a hálózati szemfényvesztésen át a COM-Object Hijackingig!

Súlyos árat fizet Egyiptom az internetstopért

Koi Tamás, 2011. február 03. 13:56
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Bár az ország, illetve legfőképpen a főváros, Kairó lakosságának jelenleg alighanem most kisebb gondja is nagyobb ennél, ettől függetlenül számolni kell azzal, hogy az egyiptomi zavargások során előidézett telekommunikációs kiesés súlyos összegekbe fog kerülni a helyieknek.

A tíz napja tartó válság több szempontból is súlyos következményekkel járhat Egyiptom gazdasága számára, többek közt a telekommunikációs szolgáltatások blokkolása is jelentős kiesést fog eredményezni a GDP-ben - áll az OECD előzetes becslésében. A szervezet szerint az eredetileg az ellenzéki tüntetők kommunikációjának blokkolását célzó intézkedések, így többek közt az internetszolgáltatás öt napon keresztüli szüneteltetése miatt napi 18 millió, azaz összességében közel 90 milliónyi amerikai dollár (nagyjából 18 milliárd forint) kiesésével kell számoljon a gazdaság. Az OECD számításai szerint az internettől és a a telekommunikációtól közvetlenül függő gazdasági ágazatok lekapcsolásával Egyiptom a GDP mintegy 3-4 százalékáról mondott le.

Az OECD szerint a Mubarak-rezsim intézkedésének hosszú távon még rosszabb hatása lehet Egyiptom számára: a kommunikációs stop - mely az internetszolgáltatáson túl rövid ideig érintette a mobilszolgáltatást is - az országban működő belföldi és külföldi informatikai vállalkozások, nagyvállalatok számára is jelentős kiesést okozott, ennek mértékét azonban felbecsülni is nehéz. Ami bizonyos, hogy az Afrikába betelepülni szándékozó multik ezután kétszer is meggondolják majd, hogy egy olyan országban kívánnak-e fejlesztői központot, gyárat vagy bármilyen leányvállalatot üzemeltetni, ahol fennáll a veszélye annak, hogy a kormány gyakorlatilag az egész ország távközlési infrastruktúráját egyik napról a másikra lekapcsolja.

Egyiptomban tegnap állt helyre az internetszolgáltatás, miután Mubarak elnök bejelentette, hogy nem kívánja magát újra jelöltetni a szeptemberi választásokon. A szolgáltatások fokozatos lekapcsolása január 25-én kezdődött, amikor a kormányzat a zavargások szervezését megakadályozandó blokkolta a Twitter mikroblog-szolgáltatás és a Facebook elérését. Két nappal később a többségi állami tulajdonban lévő Telecom Egypt lekapcsolta az internetszolgáltatást, alig negyed órával később pedig a többi internetszolgáltató is leállt. Ugyanezen a napon a mobilszolgáltatást is kikapcsolták, ám a hétvégére újra üzembe álltak a hálózatok.

A kiesés gyakorlatilag minden kommunikációs lehetőséget elvágott az egymástól távolabb élő családtagok, rokonok, barátok közt. A kommunikációs szolgáltatások visszaállításával Egyiptomban nem értek véget az összecsapások, melyeknek eddig becslések szerint legalább háromszázan haltak meg, a sebesültek száma pedig több ezer lehet.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
FPS játékok hackelésétől a hálózati szemfényvesztésen át a COM-Object Hijackingig: Veres-Szentkirályi András (Silent Signal), Balázs Zoli (MRG Effitas), Marosi-Bauer Attila (Hacktivity) és sokan mások. A standupot Felméri tolja.