Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Komoly offenzívába kezd a kütyüszegmensben a Lenovo

Koi Tamás, 2011. január 19. 12:38
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Új üzletág létrehozását jelentette be tegnap Kína első számú PC-gyártója, a világpiac jelenleg negyedik legnagyobb szereplőjének számító Lenovo.

hirdetés

A Mobile Internet and Digital Home üzletág, a mobilinternet és digitális otthon piacokért, valamint a kapcsolódó területekért lesz felelős a gyártó által kiadott sajtóközlemény szerint, így ez a részleg állítja majd elő többek közt a Lenovo jövőben megjelenő okostelefonjait, tabletjeit, okostévéit és más szórakoztatóelekronikai berendezéseit. Az új részleg létrehozását régóta lebegtette a gyártó, és voltak is korábban - főleg a hazai piacra koncentráló - próbálkozásai is a Lenovónak ebben a szegmensben, ám a mostani döntés egyértelműen jelzi, hogy a kínai székhelyű multi erőteljesebb jelenlétre készül a PC-k világán túlmutatva is.

A Lenovo ezzel lényegében azokhoz a PC-gyártókhoz csatlakozna, amelyek több-kevesebb sikerrel megpróbálták megvetni a lábukat a különféle kütyük vagy szórakoztatóelektronikai, telekommunikációs berendezések piacán. Ilyen cég többek közt a az Apple, a Dell, az Acer és a HP, más kérdés, hogy a Lenovo elemzők szerint komoly előnyt ad a konkurenseinek, az új üzletág ugyanis késve lépett színre, ezzel pedig nehéz lesz realizálni azokat a terveket, melyek a vállalatcsoport bevételi oldalán 10-20 százalék körüli részarányt reméltek az új termékekből.

A Lenovo tavaly májusban indította egyébként útjára első okostelefonját, az androidos LePhone-t, mely egyelőre meglehetősen mérsékelt sikereket ért csak el - ennek egyik elsődleges oka, hogy a termék Kínában és a környező ázsiai országokban került csak forgalomba. A gyártó éppen a január eleji CES-en mutatta meg, hogy a tabletek egyre növekvő piacán is jelen kíván lenni: a cég ezen a kiállításon mutatta be a nagyközönségnek a hibrid felépítésű ideaPad U1-et, valamint első valódi tabletjét, a LePadet, mely a nyáron kerülhet forgalomba a nyugati piacokon.

Elemzők szerint a Lenovo számára egyetlen út áll nyitva a sikerhez ebben a szegmensben: a cégnek mielőbb rá kell tennie a kezét egy jelentős múlttal és tudásbázissal rendelkező iparági szereplőre, vagy annak egy üzletágára. Vagyis a kínaiak számára lényegében ugyanazt a receptet javasolják ezúttal is, ami a globális PC-piacon ismertséget hozott a vállalatnak, illetve a márkának. A Lenovónak nyitnia kell a fejlett piacok felé is, ahol a prémium szegmensbe pozicionált termékekkel nagyobb árrést, ezen keresztül nagyobb bevételt realizálhat - ez pedig egyedül nem lesz egyszerű.

A Lenovo újonnan létrejött részlegét Liu Jun, a vállalat termékfejlesztési csoportjának korábbi alelnöke vezeti majd - az ő nevéhez fűződik többek közt az Idea brand 2008-as piaci bevezetése is.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.