Szerző: Bizó Dániel

2010. december 17. 12:23

A RIM és a vevői is a PlayBookra várnak

Az elemzői várakozásoknál jobban teljesített a harmadik negyedév során a Research In Motion, ami a cég papírjainak jelentős erősödését eredményezte. Ezzel együtt sem tud azonban lépést tartani a cég a riválisokkal, és rendkívül gyorsan veszít piacrészesedést.

Jól fogynak a Blackberryk, de nem eléggé

A kanadai Research In Motion 14,2 millió okostelefont értékesített a november 27-én zárult negyedévében, ami 40 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest, és 17 százalékkal múlja felül az előző negyedévest. Ezek a mutatók meghaladják ugyan az elemzők korábbi, inkább pesszimista várakozásait, a riválisokkal azonban láthatóan nem tudott lépést tartani a RIM a globális piactéren.

Az okostelefonok teljes piaca ugyanis ennél sokkal gyorsabban ütemben növekszik, köszönhetően elsősorban az Android mindent elsöprő térnyerésének, valamint az iPhone népszerűségének, és a Nokia agresszív árcsökkentéseinek. A naptári harmadik negyedév során lényegében megduplázódtak az okostelefon-eladások a tavalyihoz képest, és ez a dinamika az ünnepi szezon közeledtével, a globális gazdasági hangulat általános javulásával valószínűleg kitartott az azóta eltelt két hónapban is. A második negyedévhez képest látványosan felgyorsult a piac, a ritmust azonban nem tudta felvenni a RIM. Elemzői kalkulációk szerint egyetlen év alatt 5 százalékpontnyi részesedését vesztett el, és 15 százalékra szorult vissza.

A cég közölte, hogy negyedéves eladásainak felét novemberben realizálta, ahogyan a gyártók készleteket építettek fel a karácsonyi rohamra készülve - az ügyfeleknek eladott készülékek számát 12,3 millióra becsli a RIM. Jól fogyott a Torch és a Curve is, valamint a vállalat jól halad előre az úton, hogy diverzifikálja forgalmát telekommunikációs partnerei közt és földrajzilag egyaránt. Ennek eredményeként a legnagyobb vevő súlya is felére esett a tavalyihoz képest, és a forgalom 56 százaléka származott az Egyesült Államokon és Kanadán kívülről. A negyedév során 5,1 millió előfizető csatlakozott a RIM internet-szolgáltatásához, aminek így már 55 millió előfizetője van, akik három hónap alatt összesen 835 millió dollárnyi bevételt termeltek.

A vállalat árbevétele az eladott készülékek számának növekedésével lépést tartva szintén 40 százalékkal emelkedett, és elérte az 5,5 milliárd dollárt, meghaladva a várakozásokat. Az erős verseny ellenére a RIM árazása erős tudott maradni, az egy készülékre jutó átlagos eladási ár 315 dollár körül mozgott. Az értékesítés bruttó nyereségessége bár közel egy ponttal 43,6 százalékkal csökkent a megelőző negyedévhez képest, valójában meghaladta a tavalyit. Ennek köszönhetően az adózott profit 911 millió dollárt tett ki, 45 százalékkal ugorva át a tavalyit. A vállalat 1,8 milliárd dollárnyi likviditása mellé több mint 4 milliárd dollárnyi kintlévőség társul.

A PlayBookra várva

A kanadai Waterlooban székelő vállalat 14,5-15 millió Blackberry eladásával kalkulál a negyedik negyedévben, amit az agresszíven árazott Torch iránti erős kereslettel, valamint az árérzékeny fejlődő piacokra dobott 3G-s Curve révén igyekszik elérni. A vállalat nem titkoltan hatalmas várakozásokkal néz a QNX operációs rendszerrel hajtott BlackBerry PlayBook táblagép forgalmazása elé, aminek előkészületei már megindultak.

Az első szállítások az első negyedévben indulnak meg, elsőként az észak-amerikai piacra, Európába pedig a második negyedévben érkezik a PlayBook. A termékről több részlet derül majd ki a január eleji CES-en, a RIM ígéretei szerint igazán előremutató képességekkel bír a tablet. Jim Balsillie elnök-vezérigazgató állította, az érdeklődés rendkívüli, számos cég visszatartja az iPadek beszerzését, mivel erőteljesen érdeklődnek egy olyan megoldás iránt, amely kimondottan vállalati felhasználásra termett.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A PlayBook pedig, nem kis részben a BlackBerry okostelefonokkal felépített üzleti renoméra építve, kifejezetten céges környezetbe illeszthető, biztonsági szempontból az iPadnél és a riválisoknál megbízhatóbb, menedzselhetőbb, és Flash konténert támogató nagy teljesítményű tablet, amellyel az üzleti alkalmazások távoli felületét is könnyebb a PlayBook kijelzőjére igazítani. A vállalati IT-vezetők "értik a Blackberry Enterprise Server biztonsági modelljét, és meg is bíznak benne", amit a PlayBookra is kiterjesztenek, fogalmazott Balsillie.

A kritikus környezetekben is bizonyított QNX, valamint a Blackberryknél megszokott magas biztonsági követelményeket teljesítő PlayBook sok nagyvállalati IT-vezető reménye, hogy ezzel alacsony kockázattal elégíthetik ki az alkalmazottak és a menedzserek tabletek iránti igényét. "A nagyvállalati szintű minőség nagy dolog, nagyon nagy [...] ha valami baj történik, gyakran súlyos árat fizet érte valaki az IT részlegről". Balsillie hozzátette, hogy a PlayBook nemcsak üzleti környezetben lesz ütőképes, hanem új mércét állít fel az online közösségi érintkezés terén, de általában a tabletek körében is. A PlayBookot a RIM az első naptári negyedévre ígérte, ami a február végével záródó első pénzügyi negyedévvel lényegében márciusra szűkíti le a mozgásteret.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról