:

Szerző: Koi Tamás

2010. december 3. 15:20

Megjött a magyarok online vásárlási kedve

Idén is a tavalyi slágerek maradnak népszerűek az elektronikai termékek online értékesítési csatornáin, de az már most látszik, hogy 2010-ben több pénzt költenek a magyarok a karácsonyi bevásárlásra - derül ki az egyik legnagyobb online kereskedőnek számító Extreme Digital beszámolójából.

Az Extreme Digital tapasztalata szerint az elektronikus kereskedelem egyre meghatározóbbá válik itthon is, a korábbi évekhez képest a bizalom erőteljes erősödése tapasztalható mind a vásárlók, mind a gyártók részéről. Mindez azt eredményezi, hogy a vásárlók drágább termékekre is szívesebben költenek az interneten, emellett egyre többen vásárolnak kiegészítőket új vagy meglévő háztartási, szórakoztatóelektronikai berendezésükhöz. A cég szerint a számítógép és a televízió mellett idén új szereplő lehet a meghatározó termékkörök palettáján az okostelefon és a tablet.

A cég tapasztalatai szerint a vásárlások a korábbi évekhez képest már jóval korábban, november közepén elkezdődtek, és a vásárlói kedv is nagyobb a tavalyinál, az adventi időszak első napjaiban a vásárlók száma 25 százalékkal meghaladta a 2009-es hasonló időszakot. A vásárlási szokások alapján továbbra is jellemző trend, hogy hazánkba általában lassabban szivárognak be a technológiai újdonságok.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Jó példa erre a gyártók által az idei karácsonyi szezon egyik slágerének remélt 3D-s tévé, melyre itthon még alig van érdeklődés, az Extreme Digital szerint leginkább a készülékek magas fogyasztói ára miatt. Az Amerikában és Angliában oly népszerű e-könyvolvasók sem keresettek itthon, melyet a magyar nyelvű tartalmak hiánya magyarázhat. Van olyan itthon népszerű ajándék is, ami külföldön már egyáltalán nem divatos, vagy kikopott, ezek közé tartozik például a digitális képkeretek, vagy a különböző háztartási kisgépek.

A karácsonyi szezon élénkülése mellett az idei évben láthatóan többet költöttek online a vásárlók, mely részben a válság múló hatására, részben a kényelmes vásárlási forma egyre népszerűbbé válására vezethető vissza. Az Extreme Digital idei éves prognosztizált forgalma meghaladja a 13 milliárd forintot - ez 20 százalékkal több, mint a tavalyi forgalom. A cég retail bolthálózatában ennél kisebb növekedést várnak, a budapesti szaküzletek gyakorlatilag stagnáltak idén, a vidéki boltok pedig szerény növekedést értek el - mondta el lapunknak Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.