Szerző: Dojcsák Dániel

2010. december 2. 08:41

2011 legnagyobb biznisze: együtt olcsóbb

A hazai közönséget ugyan nem döbbentette meg, de a napokban az egyik legfontosabb üzleti hír az volt, hogy a Groupon nevű közösségi vásárlással foglalkozó webes szolgáltatást visszautasította a Google akvizíciós ajánlatát. Az első hírek 2,5 milliárd dolláros vételárról beszéltek, de a New York Times anyaga szerint a kínált ár 6 milliárd dollár körül volt, ami 1300 milliárd forintnak felel meg.

Az amerikai hírek mindig fontosak, ha meg akarjuk tippelni, hogy mire lehet számítani a közeljövőben egy adott piacon. Nem véletlen, hogy a Groupon 2008-as indulása után nagyon gyorsan klónok százai jelentek meg a világon mindenhol, ezek közül akadtak jobbak és gyengébbek is, de ma már legalább 500 cég foglalkozik komolyabban a közösségi vásárlással. A közösségi vásárlás a Groupon modelljében úgy működik, hogy a szolgáltató közzétesz egy ajánlatot, ami korlátozott ideig elérhető, s akik ott, azon a weboldalon keresztül vásárolják meg a terméket vagy szolgáltatást, jelentős kedvezményt kapnak. A közösségi vásárlási terek általában lokális, regionális, kis vagy közepes értékű ajánlatokkal rukkolnak elő, de ez a trend a terület fejlődésével változhat is.

Nálunk is jön a közösségi vásárlás

A magyar piac ezúttal nem maradt le sokkal az amerikai trendektől, s már idén több mint fél tucat közösségi vásárlással foglalkozó szájt jelent meg. A próbálkozók között természetesen vannak, voltak kevésbé életképesek is, s némelyik szolgáltatás már el is tűnt. Több oldal úgy gondolta, hogy jobb üzleti modellt tud mint a Groupon bevált stratégiája, s a közösségi vásárlás címszó alatt valójában webshopot kezdtek el építeni. A legígéretesebb közösségi vásárlási szolgáltatás egyelőre a Bónusz Brigád.

A Bónusz Brigád két alapítója Kaprinay Zoltán és Heller Gábor. Kaprinay szlovákiai magyarként 1994-97 között az Új Szó, majd 1997-től 2001-ig az Internetto illetve az Index.hu újságírója volt, valamint az akkori Westelnél, később T-Mobile-nál tanácsadó. Nem sokkal később előállt a 777sms ingyenes SMS-küldő rendszer ötletével, az üzenetküldő mellé operátorlogó- és csengőhangletöltés funkciót párosított, ami milliárdos üzletté nőtte ki magát. Kaprinay azóta volt az A38 és több más cég vezetője, trénerként és üzletemberként Magyarországon és a környező országokban is aktív. Heller Gáborral még a westeles időszakban ismerkedett meg, aki egy SMS-alapú társkereső ötletével hívta fel a figyelmet magára. Heller hosszú ideig élt az Egyesült Államokban, s ugyan taxisofőrként kezdte pályafutását New Yorkban, de kreatív igazgatóként tért haza. Itthon forgatókönyvíróként is megvillantotta képességeit, többek közt a Csak szex és más semmi szerzője.

Ötletekből nem volt hiány

A két alapítóban tavaly vetődött fel az ötlet, hogy a magyar weben is szeretnének maradandót alkotni, s egy titkos terv mellett, mintegy időtöltésként fogant meg a Bónusz Brigád. A motivált páros z amerikai szaksajtót követve már 2008 végén látta a Groupon berobbanását, Kaprinay származása miatt ismeri és érti a szlovák és a cseh piacokat, s látta, hogy Csehországban már idén év elején startoltak a hasonló szolgáltatások. Tudták, hogy érdemes erre a vonatra felszállni, így saját erőből 2010 őszén életre hívták a Bónusz Brigádot.

A modell egyszerű volt, pontosan azt akarták megvalósítani, ami a Grouponnak sikerült, s mivel nem függ a megélhetésük ettől a projekttől, ezért nem áll szándékukban azonnal kifacsarni, vagy a minőséget és a jövőbeni perspektívát beáldozni rövid távú sikerekért, aprópénzért. A Brigád vezérfonala, hogy az ajánlatok, a megjelenés és a körítés mind igényes legyen és megbízható. Nem árasztják el az embereket reklámszeméttel, s mivel megtehetik, ezért megválogatják az ajánlatot tevő cégeket is.

Ha felhasználó vagy

A Bónusz Brigád oldalára jelenleg heti öt, később heti hét ajánlat kerül ki, a kedvezmény mértéke minden esetben legalább 50 százalék. Minden kedvezményes ajánlat három napig érvényes, mert még elég kevés a felhasználó, de amint a bázis felduzzad, itt is 24 órás visszaszámlálások lesznek mint az amerikai Groupon oldalán. A szolgáltatás körülbelül egy hónapja élesedett, s azóta 12 ezer ember lájkolta a Brigád közösség szerves részét képező Facebook-oldalt, s a statisztika szerint több mint 8 millió forintnyi kedvezményt szereztek a felhasználók, az 50 százalékos kedvezményt figyelembe véve körülbelül ennyit is költöttek el.

Minden ajánlat esetében egyértelműen látszik, mennyibe kerül eredetileg az adott termék vagy szolgáltatás, mennyi a kedvezmény mértéke és így mennyi a fizetendő összeg. Amennyiben tetszik valami, akkor a weboldalon keresztül meg lehet vásárolni a kupont, amivel a boltban vagy szórakozóhelyen érvényesíthetjük a kedvezményt, azaz fizethetünk ezzel a kuponnal. A fizetés jelenleg bankkártyával vagy utalással történhet, ma Magyarországon ez működik a legjobban,  bankszámlája és kártyája a legtöbb internetezőnek van, a PayPal és egyéb webes fizetési megoldások még nem jellemzőek.

 

Felhasználóként érdekes vásárlási helyzet az, amit a Bónusz Brigád kínál. Nem azt tudják megvenni  látogatók, ami épp eszükbe jut, ez nem egy bazár, nem egy webáruház, nem egy aukciós oldal. Az első ajánlatok egy része rendezvényekhez és éttermekhez kapcsolódik Budapesten, ami leginkább a nyitott, aktív szociális életet élő embereknek kedvez. Ha egy olyan hely kerül fel, ahová egyébként is járnak, akkor olcsóbban megússzák a következő látogatást, de új helyek felfedezésére inkább alkalmas a rendszer.

Ha cég vagy

A Bónusz Brigád üzleti modellje nem bonyolult, de nem szabad félreérteni. Ez nem más, mint egy Magyarországon eddig ismeretlen hirdetési formátum, a kedvezményes ajánlatot közzétevő cég nem csinál mást, mint reklámoz, csak nem a megszokott formában. Az ajánlatban általában 50 százalék a kedvezmény mértéke, ezen felül a Bónusz Brigád megtartja a felhasználók által kifizetett összeg 30 százalékát, a hirdetés tehát rendszerint a listaár 65 százalékába kerül. A hatékonyság viszont 100 százalékos, hiszen csak az eladások után fizet az hirdető, nincs megjelenítési díj és egyéb költség. Ha 10 ember veszi meg a terméket, akkor annyi után jár a Brigádnak a 30 százalékos jutalék, ha 1000, akkor annyi után.

A Brigád semmi mást nem tesz, mint az általa felépített közösséget ajánlja fel a hirdetőnek - ha az ügyfél elégedett, akkor visszatér és többszörösen megtérül a befektetés. A felhasználók ezt a modellt és kontextust valóban közösségként élik meg, s Kaprinay elmondása szerint naponta több "rajongói” levél is érkezik, amik megszemélyesítik a Bónusz Brigádot. A márkaépítés jól kezdődött, s jól is halad, ajánlatokból sincs hiány, nem okoz problémát kiválasztani minden napra egyet, ami elindulhat. Középtávon akár presztízskérdés is lehet, hogy valaki be tud-e kerülni ide vagy sem.

Egyelőre a hirdetők csak Budapestről jöhetnek, de ahogyan az itteni közösség megerősödik, úgy indulhatnak el a vidéki klubok. Feltehetően ott is hasonló lesz a módszer mint a fővárosban, azaz eleinte kevesebb, de hosszabb ideig elérhető ajánlat lesz majd. Jelenleg 50-300 közti vásárlást generálnak az ajánlatok, azaz ebben az időszakban a kisebb kapacitású helyek is bátran lubickolhatnak. Persze megvan a lehetőség a kuponok számának korlátozására, így akármilyen népszerűvé válik a Brigád, nem fordulhat elő, hogy egy rendezvényre mindenki ott vesz jegyet, vagy éppen arra, hogy egy 8 asztalos étteremben ötezren szeretnének ugyanarra az estére asztalt foglalni.

Ha pénzügyi oldalról jössz

A Bónusz Brigádnak és a közösségi vásárlási szolgáltatóknak minden esélye megvan arra, hogy 2011 komoly áttörést hozzon. Arra a kérdésre, hogy középtávon mennyi felhasználóra számít a Brigád, a HWSW-nek Kaprinay szemrebbenés nélkül azt mondta, hogy a magyar internetezők felét el tudja képzelni a felhasználók között, ami jelenleg több mint 3 milliós bázist jelent  Ez talán azért nem túlzás, mert az elkötelezettség mértéke nem túl nagy, egyetlen tagnak sem kötelező vásárolnia, s nem is kell annyi időt, energiát rászánni mint például egy közösségi hálózatra - ha az emberek fejében megragad a fogalom, időnként biztosan szétnéznek. A terjeszkedésben sokat segít a Facebook-oldal, ami egyben a felhasználók megtartásának első számú eszköze, de ha valaki külön nem mondja le, akkor az új ajánlatokról e-mailben is értesül.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az indulás után három héttel hat kockázati befektető is kopogtatott Kaprinay ajtaján, aki először úgy gondolta, nem adja el a Bónusz Brigádot, majd látta, hogy a piacon milyen a mozgás ezen a területen, s úgy vélte, a befektetők úgyis megtolják valamelyik szekeret, ezért engedett a csábításnak és a saját befektetésen felül is tőkét vont be az üzletbe. Ez többek közt azt is jelenti, hogy a cégnek van elegendő likviditása, hogy fenntartsa az eredeti terveket, ami a növekedést és a minőséget illeti. Nehéz találgatni, hogy milyen árbevételre számíthat a Brigád egy éven belül, de a tipikus webes siker mindig robbanásszerű, s ez alól a magyar web sem kivétel.

Ez az üzleti modell ráadásul tökéletesen működik Magyarországon is, s nem fullad bele az USA és Kelet-Európa különbségeibe. Kaprinay ráadásul nem bíz semmit a véletlenre, s kiaknázva a pozsonyi születés előnyeit, folyamatosan konzultál a cseh piacon azonos modellel működő cégekkel, s igyekszik kitalálni, hogy mi vár rá a következő hónapokban itthon. Ha a tárgyalások hatékonyak, akkor a magyar oldal elkerülheti a tipikus buktatókat, hibákat, megnehezítve ezzel a konkurencia dolgát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról