:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. november 30. 10:14

Kettészakad a szerverpiac

Nyilvánosságra hozta a szerverpiac harmadik negyedévének teljesítményéről szóló elemzését a Gartner. A számok nem szolgálnak sok meglepetéssel, az x86-os kiszolgálók forgalma gyorsan emelkedik, a RISC/Itanium gépeké pedig egyre lassabban, de csökken.

A harmadik negyedévben 14,2 százalékkal 2,194 millió darabra bővült az eladott szerverek száma, a gépek értéke pedig 15,3 százalékkal 12,289 milliárd dollárra emelkedett. Ennek elsődleges magyarázata, hogy az x86-os konfigurációk közül a jobban felszerelt, erősebb modellek a kelendők, amelyek virtualizációs és konszolidációs projektek alapjául szolgálnak. Az x86-os szerverek eladásai 14,9 százalékkal bővültek darabszám alapján, értékben ez 29,5 százalékos emelkedést jelentett.

Közben folytatódott a RISC/Itanium szegmens mélyrepülése, a szállítások 10,1 százalékkal csökkentek éves összevetésben, érték alapján 9,5 százalékos volt a visszaesés, derül ki a Gartner adataiból. Ez a szegmense a piacnak lényegében a válság kitörése óta nem talál magára, az eladások 2009 elején összeestek és azóta is padlón vannak. A két legnagyobb szállító, az IBM és  HP is idén tavasszal frissítették rendszereiket, de egyelőre ez sem tudta felpörgetni a keresletet. Pozitív jelek azonban már észrevehetők, a HP legutóbbi, augusztustól októberig tartó negyedévében már az Integrity-vonal 10 százalékos bevételnövekedéséről számolt be.

A gyártók rangsorában a HP vezet, a ProLiant termékvonal sikerének köszönhetően a cég jóval az átlag felett tudta növelni forgalmát, bevételarányos részesedése 32,1 százalék volt a harmadik negyedévben. A második helyen álló IBM csupán 9,9 százalékkal tudta növelni forgalmát és így 30,2 százalékos részesedést ért el. A harmadik helyezett Dell tudta nőni a legnagyobbat a vezető gyártók közül, ami nem is csoda, mivel a kínálatában csak x86-os gépek szerepelnek. A texasi cég szervereladásai 25,2 százalékkal bővültek egy év alatt, részesedése azonban még így is csak 14,6 százalék volt.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A negyedik helyen álló Fujitsu mindössze 5,2 százalékos növekedést tudott felmutatni, ami vélhetően a jen erősségére vezethető vissza, a vállalat ennek ellenére stabilan őrzi pozícióját a cégek közti versenyben. Az ötödik helyen az Oracle áll, a Sunt lenyelő vállalat továbbra is visszaszorulóban van a piacon, forgalma 2,6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban. Amint azt a HWSW is többször megírta, az Oracle nem kíván a tömegpiacon versenyezni, szervereit elsősorban saját szoftverei alá kínálja.

Ami a darabszám szerinti részesedést illeti, itt is a HP az első 32,6 százalékos részesedéssel, a második helyen a Dell áll (22,9%), az IBM pedig harmadik (13,1%). A negyedik legtöbb szervert a Fujitsu adta el a harmadik negyedévben, de a szállítások a piaci átlag alatt nőttek, a cég részesedése ezzel 3,4 százalékra apadt. Az ötödik legnagyobb szervergyártó az NEC, de szállításai éves szinten 2 százalékkal csökkentek, így a részesedése is apadt, 1,7 százalékra.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.