Szerző: Bizó Dániel

2010. december 3. 08:53

Megjelent az SAP valósidejű adatelemző gépe

Partnereivel közösen az SAP megkezdte valós idejű analitikai megoldásának tesztelését az erre kiválasztott ügyfeleknél. A HANA névre hallgató célberendezés a szoftvercég szerint hatalmas áttörést ígér az üzleti intelligenciában, és abban, ahogyan a cégek működését irányítani lehet.

Ahogyan azt az SAP korábban ígérte, november végével megkezdődött a HANA forgalmazása. A HANA a High-Performance Analytics Appliance mozaikszava, amely az SAP által felvásárolt Sybase in-memory adattárolási technológiára, valamint szervergyártó partnerek hardverére épül. Ahogyan megjelölése is mutatja, az in-memory koncepció lényege, hogy az adatok nem egy klasszikus adatbázis-kezelőben találhatóak, hanem a memóriában, ahol nagyságrendekkel gyorsabban lehet elérni őket, de a párhuzamosság szintje is megugrik.

A HANA alapja a Business Analytics Engine szoftver, amely oszlopokba szervezve tárolja az adatokat, vagyis egy táblázat oszlopainak adatai következnek egymás után - ez jobban illeszkedik az elemzésekhez, ahol sokszor kell oszlopokban, vagy egynemű adatokkal matematikai vagy algoritmikus műveleteket végezni, mint például az összesítés, átlagolás, sorba rendezés, szűrés. A szoftver kereső-elemző és adatmodellező eszközökkel is rendelkezik az adatok átfésüléséhez.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam?

Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Az SAP reményei szerint a HANA a BusinessObjects üzleti intelligencia rendszerek, áttételesen pedig a vállalatirányítási szoftverek értékesítését is meghúzza majd, mintegy hozzáadott értékként. Ugyanakkor a cég azt ígéri, platformfüggetlen megközelítést alkalmaz, és más gyártók szoftvereivel is együttműködik. A HANA, állítja a német szoftveróriás, gond nélkül beilleszthető a meglévő infrastruktúrába, feltérképezi a vállalati hálón található adatforrásokat, és áttölti magának. Az adatok származhatnak adattárházból, OLAP rendszerből, relációs adatbázisból, szöveges, XML dokumentumokból, vagy a webről.

Csodákra képes, csak hardver kell alá

A szoftverréteg futtatásához a hardvert a vezető szervergyártók biztosítják majd, amelyek az SAP-bevezetések nagy részét is felügyelik. A jelenlegi bevezetésben a HP és az IBM vesz részt, amelyek nyolcfoglalatos Xeon rendszereikkel 64 nagy teljesítményű processzormagot, 128 utasításszálat, valamint rendre 2 és 2,5 terabájt memóriakapacitást tudnak biztosítani a villámgyors elemzésekhez. Hogy az effektív kapacitás ennek akár többszöröse is lehessen, az in-memory motor hatékony, transzparens tömörítő algoritmust alkalmaz memóriafoglalás minimalizálása érdekében, de a fürtözés is opció, így akár több száz terabájtnyi adaton is végezhetők villámgyors elemzések.

Az SAP állítja, ügyfél valódi adatain végzett mérésekkor egyetlen Xeon (Nehalem-EX) processzormag másodpercenként 10 millió komplex aggregációt tudott elvégezni, és 460 milliárd rekord is belefér a memóriába, még ezen a tömegen is néhány másodperc alatt végezhetőek elemzések. A valós adatokon alapuló lekérdezések és elemzések mellett a HANA villámgyors számítási motorjára alapozva a cégvezetők szinte azonnali feltételes ("mi lenne ha")  szimulációkat hajthatnak végre a cégen. Az SAP jelenleg az Intel Nehalem-EX architektúrájához optimalizálja a szoftvert, és szimulációi szerint ezeknél a rendszereknél is sokkal tovább, több szerverre és akár ezer magig hatékonyan skálázódik. Egy ügyfél 500 milliárd rekorddal egy percen belüli riportkészítést ért el 10 darab 32 magos Nehalem-EX blade szerveren.

A HANA inkább kiegészíti, semmint felváltja az SAP NetWeaver Business Warehouse Acceleratort és Business Objects Explorert, állítja a cég, amelyek szintén alkalmaznak in-memory technológiát. A HANA sokkal nagyobb adattömegen dolgozik, és közel valós időben, tipikusan mindössze néhány tizedmásodperces késleltetéssel replikálja azokat a forrásokból, akár OLTP rendszerekből is működés közben. A HP és az IBM december során kezdi meg az eddig szűk körben tesztelt termék szélesebb körben történő értékesítését. A HP és az IBM mellett a Fujitsu és a Cisco is készül saját HANA megoldással, ezek várhatóan jövőre kerülnek piacra.

Az SAP hosszútávú célja, hogy a HANA következő verzióival akár az OLTP adabázisokat is fel lehessen váltani, és a teljes üzletialkalmazás-portfóliót HANA-val kiszolgálni. Ezzel a cég az Oracle Database, de leginkább az Exadata eladásoknak akar alávágni, a legérzékenyebb ponton támadva az üzleti szoftverek piacán agresszíven terjeszkedő céget. Az Oracle jövő év végére ígéri saját integrált in-memory berendezését.

a címlapról